Parapszichológia

Bizonyos emberek rendelkeznek olyan képességekkel, amelyeket a természettudomány még nem tárt fel.

A parapszichológia a pszichológia azon része, amely olyan pszichológiai jelenségekkel foglalkozik, amelyek jelen ismereteink szerint nem tartoznak a természeti törvények által igazolt és alátámasztott jelenségek közé. Az élőlények és környezetük közötti nem magyarázható kölcsönhatásokat vizsgálja. De valójában igen nehezen behatárolható témakörről van szó, mert ahány szerző, annyiféle dolgot ért alatta.

A legfontosabb, hogy meg tudjuk különböztetni a valódi parapszichológiát az áltudománytól. A parapszichológia ugyanis – a sajtó által tévesen sugalltakkal szemben – nem azonos a "mindenféle paranormális vagy bizarr dolog" vizsgálatával, valamint nem foglalkozik asztrológiával, ufókkal, vámpírokkal, a Yetivel, varázslással, hókuszpókusszal. Annak se dőljünk be, ha egyes önjelölt "parafenomének" parapszichológusnak nevezik magukat, ők többnyire csak szemfényvesztők.

A parapszichológia egyes, az emberi tapasztalással kapcsolatos szokatlan jelenségek természettudományos és bölcseleti vizsgálata. Lényege, hogy az embernek vannak bizonyos képességei, amelyek a saját tulajdonságai, azaz nem fordulnak szellemi lényekhez segítségért tudatosan, azonban számuk sokkal kisebb a felelőtlen szakértőkénél, valamint eredményeik sem olyan látványosak vagy átütő erejűek, így kevésbé kerülnek a média középpontjába.

Régóta ismert feltevés az, hogy a szubjektív és objektív dolgok világa élesen elkülönül, nincs közöttük átfedés. A legegyszerűbben talán úgy fogalmazhatjuk meg, hogy szubjektív az, ami a fejünkben van, míg objektív az, ami a külvilágban. A szubjektív és objektív dolgok egy intervallum két végén helyezkednek el azonban egyes jelenségek olykor a két véglet közé esnek.

Ezen úgynevezett "anomális" jelenségek vizsgálata a mai tudományos modellekkel nehezen végrehajtható. Ezeknek az anomáliáknak három nagy kategóriája van: ESP, PK, valamint a testi halál utáni jelenségek (halál közeli élmények, szellemek jelenései, reinkarnáció) csoportja.

menny1

Paratudományok tárgykörébe eső területek:

telepátia (gondolatátvitel): elme és elme közötti kommunikáció

prekogníció (megérzés): információszerzés olyan jövőbeli eseményekről, amelyekről hagyományos eszközökkel nem lehet informálódni- tisztánlátás/távolbalátás: Információszerzés távoli, a normális érzékszervek érzékelési tartományán kívüli helyeken zajló eseményekről.

ESP: az érzékszerveken kívüli érzékelés (azaz a telepátia, megérzés és távolbalátás) összefoglaló neve

pszichokinézis (PK): közvetlen mentális kölcsönhatás létesítése élő vagy élettelen fizikai objektumokkal

telekinézis: tárgyak gondolatok segítségével történő mozgatása

reinkarnáció: az a hit, miszerint egymást követő életeket élünk. Ezt elsősorban óvodás korú gyermekek korábbi életekről szóló beszámolói alapján feltételezik

OBE: testenkívüliség-élmény, a testtől való elkülönültség érzésének élménye. Gyakran olyan vizuális észlelés kíséri, mintha az észlelő saját teste fölött elhelyezkedő nézőpontból szemlélné az eseményeket

NDE: halál közeli élmény, a klinikai halál állapotából újraélesztett személyek által leírt élmény

A parapszichológia főként a lehetséges következményei miatt érdekes. Ezen jelenségek arra utalnak, hogy a tudomány ismeretei az Univerzum és ez emberek természetéről nem teljesek. Az emberi képességek lehetőségeit és korlátait alábecsültük, de ahhoz, hogy megismerjük és kezelni tudjuk ezen különleges képességeinket, a tudomány nagyfokú fejlődése és kiszélesítése szükségeltetik.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.