Otthoni praktikák – Így ültessünk mini fűszerkertet!

Amennyiben nem rendelkezünk kerttel, de szeretnénk saját termesztésű fűszerkertet létrehozni, ültessünk mini fűszerkertet, amely akár a konyhapulton is elfér.

A mini fűszerkerthez először is válogassuk össze magukat a növényeket.

Fontos hogy olyan növényeket ültessünk össze, amelyeknek azonos a fény, hőmérséklet, illetve a vízigénye.

A petrezselyem pl. szereti nyáron a sok locsolást, míg a rozmaring, inkább a szárasságot viseli jól, így fontos az összeültetés előtt megismerni az adott fűszernövények igényeit.

A növényeket ültethetjük már kifejlett palántáról, de mi magunk is próbálkozhatunk magról szaporított palántákkal. Ma már minden nagyobb bevásárló központban kaphatók pár száz forintért fűszernövények, így a beszerzésük sem okozhat gondot.

fűszerkert2

Szükségünk lesz még:

Virágföldre: Olyan virágföldet válasszunk, amely jó vízáteresztő képességgel rendelkezik, vagy be van keverve tőzeggel.

Edényre: Itt fontos hogy figyeljünk a méretre, mert ha túl kicsi edénybe ültetjük a növényeket, egy idő után elnyomják majd egymást.

Ha beszereztük a megfelelő növényállományt, és ültető edényt, óvatosan emeljük ki a növényeket a cserépből, és ültessük össze őket az ültető edénybe. Ez természetesen lehet műanyag, kerámia, balkonláda, fahordó, kinek mi a szimpatikus.

fűszerkert3

Az ültetés során az egyik legfontosabb feladatunk a vízelvezetés megoldása, vagyis ha nincs az edény alján egy kifolyó nyílás, akkor kavicsból, vagy törött cserépből készítsünk egy vízelvezető réteget, hogy a növények az öntözés után ne álljanak vízben.

Ezután már csak el kell helyezni a mini fűszerkertünket, egy világos napsütötte részen, és rendszeresen nyírni és metszeni a friss aromás fűszernövényeket.

Forrás: https://napidoktor.hu/index