Mire jó a dióhéj?

Fontos tudni, hogy a dióhéj kémiailag semleges, nem mérgező, és használat után a szabad természetbe kijuttatva természetes úton bomlik le, nem terheli a környezetet.

A dióhéjteát cukorbajra fogyasztják, naponta legalább 3-4 csészével, hat héten keresztül. A csíkszentdomokosiak a dióhéjteát csonterősítő céllal itták. Egyébként ha eltekintünk a dióhéjtea gyógyhatásától, közönséges tea helyett is iható, íze kellemes.

Öt-hat dióhéjat apróra törjünk össze (kis zsákba téve) 1 liter vízben 6-7 percig főzzük. Megfázás esetén víz helyett ezt igyuk.

A diótermés belső válaszfalának gyógynövénykénti használata méltatlanul merült feledésbe Európában. Pedig, mint róla a bölcs német népi mondás megállapítja: “Bitter im Mund, macht das Herz Gesund,” vagyis: Keserű a szájban, gyógyítja a szívet. Ezt a megállapítást különösen a teljes érés állapota előtti friss dióra vonatkoztatják, amelynek belső válaszfala valóban erősen keserű. Úgy tartják, a szívritmus-zavarok ellen jó, mivel a diótermés belső válaszfala a szív pitvara és kamrája közti válaszfalra hat.

A megszárított rekeszekből 1 liter vízben 5-7 csipetet főzünk fel, naponta 3-szor 2 dl-t fogyasztunk magas vérnyomás, érszűkület ellen.

dio3

További praktikus megoldások dióhéjból

Ha a dióhéjat összefőzzük az elválasztható dióhártyával, az ősz haj visszanyeri eredeti színét.

A dióhéjőrlemény jól alkalmazható a kozmetikában, a szépségápolásban és bőrtisztításban. Orosz Péter a dióról írt könyvében ezt írja:

Azt már a régiek is tudták, hogy a finomra, apróra őrölt dióhéj kiváló csiszolóanyag, humán célra is. Már Facciola Ehető növények forráskönyve című művében is leírta, hogy fogkrémekbe keverve súroló hatása fehérebbé, tisztábbá teszi a fogat, csökkenti a fogkövet, tisztítja a fogínyet, és antiszeptikus.

dio

Bőrradírozási célra, az elhalt hámsejtek ledörzsölésére dióhéj-őrleménnyel dúsított készítmények kaphatók. E célra nem is kell drága kozmetikai készítményt vásárolnunk, magunk is készíthetünk. A dióhéj-poron kívül csak durva barnacukor kell hozzá. A kettő keverékével dörzsöljük le az elhalt hámsejteket. Mostanában amúgy is ez a sláger, a barnacukor.

A barna cukorszemcsét és finomra őrölt dióhéjat tartalmazó készítmények nem egyszerűen leválasztják az elhalt bőrréteget, hanem közben élénkítik a vérkeringést. Így javul a bőr oxigénellátása és a barnacukor közben tápanyagokhoz is juttatja a bőrt. Indiában a Himalaya cég tubusos bőrradír-készítményéhez használ dióhéjat. Mint mondják, hatékonyabban távolítja el az elhalt, méreganyagot tartalmazó hámsejteket az arcról, a szem környékéről. Ezáltal megfiatalítja a bőrt.

A dióhéj-őrlemény súroló hatását kihasználva Himalayáék a finomra porított dióhéjat szappanba is keverik. Dióhéj-szemcséket tartalmazó folyékony szappan pedig már nálunk is kapható.

Ezekkel a szappanokkal súrolnunk kell a bőrt, és biztosan leviszik a fölöslegessé vált arcfestéket, a kézről, lábról pedig a ráragadt piszkot.

dio1

A dióhéjpor masszírozásra is jó. Nem magában, szárazon, hanem gyúrható, képlékeny agyagban. A házilag a következő recept alapján készíthetjük:

Végy fehéragyagot, és gyúrd narancsvirág-vízzel, a kívánt állagúra. Búzacsíra kipréselt levével is összegyúrható. A lényeg a dióhéjpor, az agyag súlyának 1/6-a vagy 1/7-e. Körülbelül. A masszázs-hangulathoz természetesen a jó illat is hozzátartozik. A készen vásárolható masszázs-agyagban háromféle illat keverékét kapjuk. Az aromából néhány (10-20-30) cseppet kell az agyagba gyúrni. Az agyagot két használat között légmentesen zárt fóliában, edényben kell tartani, hogy ki ne száradjon.

dioisz

Dióhéjpor alkalmazásakor egy dologra kell figyelni, szembe ne kerüljön!

Forrás: sokszinuvidek.hu

Forrás: https://napidoktor.hu/


2 hozzászólás