Gyógynövény sikerek

Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovénia kutatói dolgoztak azon, hogy összegyűjtsék és rendszerezzék a természetben gyűjthető, gyógy-és fűszernövényekkel kapcsolatos népi hagyományokat, értékes ismereteket és gyakorlati megoldásokat.

A 2010-ben, az Európai Unió támogatásával indult Traditional and Wild projektet a WWF Magyarország és a Budapesti Corvinus Egyetem vezette. A projekt a vadon termő gyógynövények fenntartható gyűjtésére kínál megoldást, munkahelyeket teremtve hátrányos helyzetű településeken. A projektben dolgozók célja az volt, hogy megismerjék a vadon termő gyógy- és fűszernövények korszerű gyűjtési és feldolgozási módjait, alkalmazásukat, ezzel pedig segítséget nyújtsanak az alacsony foglalkoztatású területek, falvak lakóinak.

Ezekben a leszakadó térségekben kiemelten fontos a megélhetés segítése, hiszen itt magas a munkanélküliségi ráta, igen nagy az elvándorlás, folyamatosan csökken a lakosság és nő az átlag életkor, ami sajnos Közép-Európa szerte jellemző probléma. Maradtak feladataink még, de úgy érzem, elértük, amit célul tűztünk ki!” – jelentette ki a projekt „szülőanyja”, Zámboriné dr. Németh Éva, a Budapesti Corvinus Egyetem Gyógy- és Aromanövények tanszékének vezetője.

tavasz480

Megdöbbentő tény, hogy a kutatások szerint a vadon termő növényekkel kapcsolatos tudás mára gyakorlatilag elveszett a közép-európai régióban, illetve sokszor bizonytalan, hamis adatokkal keveredik.Kiemelkedő fontosságú tehát a képzés. Hat nyelven készült tananyagaink valamint színes oktatófilmünk a partner országokban és hazánkban a gyűjtők és érdeklődők képzését, megbízható tájékoztatását szolgálja. Külön érdekesség az online elérhető, játékos, de egyben rengeteg hasznos háttéradatot nyújtó információ-gyűjtemény a vadon termő növényekről, ami egyénileg vagy szervezett képzés keretében is használható”. – számol be az eredményekről Radácsi Péter projektmenedzser.

A projekt keretében épült meg Kunadacson hagyományos stílusban az új tájház, amely vadon termő növényeket bemutató kiállításnak ad helyet. A lengyelországi, kolbuszowai skanzenben szintén kiállítás nyílt a témában, a szlovén Alpok falvaiban pedig iskolások oktatását segítő bemutató kertek épültek. A morvaországi Mendel Egyetem a projekt révén közvetlenül is tudott segíteni a Lednice környékieknek: a helyi termelők az új terményszárítóban tartósíthatják a saját maguk által szedett gyógynövényeket, gyümölcsöket.” – nyilatkozik a projekt régiós hozadékairól Kristina Rodina.

shutterstock_69145762

A projekt résztvevői szakvéleménye szerint jövedelmező és teljes mértékben megvalósítható, ha a begyűjtött növényekből egyedi termékek készülnek. A natúr dióolaj, ami kiváló salátaöntet vagy az illóolajos virágokkal, levelekkel töltött, alvást segítő párnácska például a szlovén partnerek találmánya. „Egyre népszerűbbek nálunk is a megbízható minőségű, sajátos íz- és illatvilágú helyi termékek. Elkészítésükhöz kiválóan alkalmazhatóak a vadon termő gyümölcsök, fűszer- és gyógynövények” – vallja Darijan Krpan, a lokvei „BitPlanota” Alapítvány munkatársa.  

A Traditional and wild projekt a hazai szakmai szövetségek figyelmét is magára vonta. A gyógy– és egyéb vadon termő növények gyűjtése ugyanis az időjárási viszontagságoknak kitett, nehéz fizikai munka, így ma már sokan nem igazán motiváltak. Czirbus Zoltán, a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács elnöke szerint a gyógynövények gyűjtése radikálisan csökkent Közép-Európa szerte. „A projekt témája nagyon aktuális. Valóban nagy szükség van az ilyen komplex modellekre és szakmai oktatásra, a jó tananyagokra!” – állítja a szakember.

A projekt büszkén igazolta elődeink több száz éves ismereteit arról, hogy a vadon termő növények valóban gazdagon hasznosíthatóak. Kihasználhatóak így a megújuló természeti erőforrások, a növénygyűjtés kereseti lehetőséget adhat az alacsonyabb iskolázottságú emberek számára is, és nem utolsó sorban olyan másodlagos tevékenységeknek nyithat kaput, mint például az ökoturizmus vagy a feldolgozóipar. Okosan kell élnünk a lehetőségekkel.” – hangsúlyozza Zámboriné dr. Németh Éva.

A projekt a Central Europe Programban az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával valósul meg.

Forrás: