A méz, jövő antibiotikuma

A FASEB Journalban közölt tanulmány szerint a méz baktériumellenes összetevőt tartalmaz.

A defenzin-1 nevű fehérjét a méhek szintetizálják, és remélhetőleg egy nap lehet majd alkalmazni a szokásos antibiotikumokkal szemben rezisztens törzsek ellen, például égési sérüléseket és bőrfertőzéseket követően.

A vizsgálatot az amszterdami Orvosi Mikrobiológiai Intézet munkatársai végezték, Sebastian A.J. Zaat vezetésével. Reményeik szerint a méz, vagy annak valamely összetevője alkalmazható lenne az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumfertőzések kezelésére, vagy megelőzésére.

méz

Zaat és munkatársai kémcsövekben orvosi tisztaságú méz antibakteriális hatását vizsgálták, olyan baktériumokra, melyek rezisztensek a hagyományos antibiotikumokkal szemben. Ennek eredményeképp a defenzin-1-et izolálták, mely a méhek immunrendszerének összetevője, és a mézhez az állatok adják hozzá. A felfedezés magyarázatot ad arra is, hogyan működik a méhek immunrendszere, melynek következtében a méhészek képesek lehetnek egészségesebb, táplálóbb méz előállítására.

Évezredek óta tudjuk, hogy a méz jót tesz a különböző bántalmakra, de sosem értettük ennek mikéntjét- írja Gerald Weissmann, a FASEB Journal szerkesztői kommentárjában. Most sikerült kivonni azt az antibakteriális összetevőt, melynek segítségével hatásosabban védekezhetünk a fertőzésekkel szemben.?

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.