Terhesség – Mikortól nő a pocak? Mi van, ha nem gömbölyű?

Amikor elérkezik a várva várt terhesség híre, és az orvos, vagy az a kis pálca végre jelzi, hogy ott a baba, amire annyira vágytunk, akkor kezdődik egy következő vesszőfutás: mikor látszik végre a pocak? Ha nem gömbölyödik, akkor baj van?

Mikortól nő a pocak?

Ez az a kérdés, ami a legtöbb kismamát a terhesség tényének tudatában a leginkább foglalkoztat. Kit azért, hogy végre mások is észre vegyék, kit éppen azért, mert nem szeretné, ha tudomást szereznének róla, amíg azt ő nem akarja.

Orvosi értelemben a has a terhesség elejétől „növekszik”, de a kismama ezt nem veszi észre, főleg a kezdeti időszakban. A terhesség első 12 hete a legtöbb nőnél egy igen érdekes, és örömteli változást eredményez: a has még nem gömbölyödik, de a mellek már megnagyobbodnak, megfeszülnek, hogy majd a szoptatást gond nélkül lehessen végezni.

A pocak gömbölyödése a 12. hét környékén kezdődik. Ilyenkor a magzat nagyjából 7 centis, vagyis még nincs nagy térigénye, ennek megfelelően a has is inkább csak olyan, mintha felfúvódna. A 16. hét környékén már határozottan látszik a pocak, de még igazán csak akkor, ha nem takarja ruha, egyébként még bőven elrejthető.

A 24. hétre a pocak gömbölyödése eléri a köldök vonalát, vagyis innentől a kismama csak nehézkesen láthatja a saját lábát, és már a nagyon bő szabású ruhákban is elő – elő villan a hasa. A 36. hétre éri el a pocak a legnagyobb kiterjedését. Jellemzően ilyenkor már nem lehet elrejteni, de a legtöbb kismama ezt nem is szeretné. Érdekes azonban, hogy a 40. héttől zsugorodó szakaszba lép a has. Ennek oka, hogy csökken a magzatvíz mennyisége, illetve, hogy a baba lassan befordul, vagyis a feje a medence, a szülőcsatorna irányába néz.

Nekem nem gömbölyű, ez baj?

A 16. hét környékén szoktak a kismamák egy kissé megijedni, hogy bizony az ő hasuk nem gömbölyű. Ez azonban természetes, hiszen a méh a szeméremcsont mögül domborodik elő, vagyis csak a nagyobb méret hozza majd a gömbölyded formákat.

Ratkó Tünde szülésznő hozzáfűzte, hogy aki előbb, vagy később tapasztalja a has növekedését, az se essen kétségbe. Ha nem első terhességről van szó, akkor a pocak jellemzően előbb munkához lét, de ez egyénfüggő. Így természetesen az is, hogy az első várandósság alatt mikor válik láthatóvá a pocak. Ezt befolyásolja még a kismama magassága és testalkata is, vagyis a pontos időpontot nem is lehet előre megjósolni. Abban az esetben, ha tanácstalan, vagy izgul, nyugodtan beszéljen a kezelőorvossal, hiszen abból baj nem lehet.

Választóvonal

A kerekedő pocakon a középvonalnál jellemzően megjelenik egy pigment túltengéses vonal, ami alapesetben nem látható. Ennek tudományos magyarázata nem ismert, de veszélyt semmiképpen nem jelent, és a szülést követő néhány hónapban el is tűnik.

A bőr állapota azonban fontos, hiszen ha nincs kellően táplálva, akkor könnyen kirepedhet, ami esztétikai problémát jelent. Nagyon sok krém és olaj kapható kereskedelmi forgalomban, melyek a kirepedést hivatottak megakadályozni, de arra mindenképpen figyeljünk, hogy a bőr belső táplálása legalább ennyire fontos!

A várandósság egyébként is kihívás a szervezetnek, ez az oka, hogy a legtöbb szakértő várandós vitamin szedését javasolja. Arra azonban figyeljünk, hogy a készítmény komlex legyen, vagyis vitaminok mellett ásványi anyagokat és nyomelemeket is tartalmazzon, valamint, hogy a fejlődési szakaszoknak megfelelően szolgálja ki a szervezet igényeit. Emellett fontos, hogy szerves kötésű anyagok legyenek benne, hiszen ezek felszívódása akár 80%-al is jobb, így a tápanyagokból több képes a szervezetbe beépülni, táplálva ezzel a teljes rendszert, így természetesen a bőrt is!

 

Forrás: Ratkó Tünde szülésznő


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.