Szülés után szédülés? Ez a gyakori ok állhat a hátterében!

Szülés után az új élethelyzet és az alváshiány miatt sokan küzdenek rossz közérzettel, kimerültséggel, szédüléssel. Ha ezt hosszabban tapasztalja a kismama, akkor érdemes vérvétel útján megbizonyosodni, hogy a vérképe rendben van-e. Ugyanis meglehet, hogy vashiányos vérszegénység okozza a kellemetlen tüneteket. Hogy mi ebben az esetben a teendő, arról dr. Szélessy Zsuzsannát, a Trombózisközpont hematológus főorvosát kérdeztük.

Vashiányos vérszegénység

Vashiányos vérszegénységről akkor beszélünk, amikor valamilyen oknál fogva – többnyire vérvesztés miatt- a vasraktárak kiürülnek, a vörösvérsejtek kisebbek lesznek, a hemoglobin tartalmuk – és ezzel együtt az oxigén szállító kapacitásuk is- csökken. Később, ha nem pótoljuk a vasat és a vérvesztés folytatódik, súlyos vashiányos vérszegénység alakulhat ki, ami azért baj, mert a szerveink, szöveteink az oxigénhiány miatt kevésbé tudnak megfelelően működni.

Postpartum anémia

A postpartum anémia szülés utáni vérszegénységet jelent. Ennek oka lehet a szüléskor fellépő nagyobb vérvesztés (postpartum vérzés), de lényegesen gyakoribb, hogy a kismama már a terhessége során is vashiánnyal küzdött, és ezt súlyosbította a szülés alatti vérvesztés. A várandósság ideje alatt ugyanis fokozott a szervezet vas szükséglete, így ha a vas raktárakat az anyuka nem töltötte fel idejében, akkor a szülés után a kismamánál vashiányos vérszegénység alakul ki. Ekkor az édesanya a gyermekágy eltelte után sem képes összeszedni magát és fokozódó fáradtságról, depresszióról, aluszékonyságról és erőteljes szédülésről számol be, ami megnehezíti a gyerek körüli feladatok elvégzését is. A vérszegénység azonban nem csak az anya hangulatára nyomhatja rá a bélyegét, de megnöveli a mama húgyúti fertőzésének esélyét, valamint ronthatja az anyatej minőségét is – az anyatej nem lesz annyira tápanyag dús – mennyisége is csökkenhet.

Laborvizsgálattal a helyes diagnózisért

Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa elmondta, a vashiányos vérszegénység megállapításához laborvizsgálat szükséges, mely alapján a szakember fel tudja állítani a diagnózist. Az értékeket figyelembe véve a szakember az étrendre vonatkozó javaslatok mellett megfelelő dózisú, vastartalmú gyógyszer szedését javasolja. A vaskészítményt addig kell szedni, amíg a vasraktárak is feltöltődnek. A kezelés időtartamát laboratóriumi kontroll birtokában az orvos mondja meg.

Forrás: Trombózisközpont


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.