Szellemes csokicsomagolás gyerekeknek Halloweenre – sablonnal

Be kell vallanom, ez az első év, hogy bármivel is készülünk Halloweenre (nem tudok rá jobb szót, ezért használom az angolszász változatot). Szellemes megoldást találtunk ki a gyerekeknek.

A tökfaragást még nem tudtam megszeretni – őszintén nem is nagyon törtem magamat érte -, ezért fapados módon próbálok eleget tenni a gyerekek kívánságának, hogy legyen nálunk is valami szellemes október 31-én. Az biztos, hogy nem fognak denevérek lógni a plafonról. Maradjunk inkább a csokinál, az kevésbé veszélyes… hacsak az alakomat nem számítjuk veszélyzónának.

Bár úgy tűnik a gyerekeim sokkal többet tudnak erről az egész Halloweenről, mint én magam, azért megpróbáltam kicsit utánanézni, mi is ez a szellemesdi. Az ünnep kelta eredete már köztudott, de miért faragnak töklámpást az emberek?

A kivájt töklámpás angol elnevezése „Jack O’Lantern”, azaz „Lámpás Jack”. Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O’Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, igyanak meg még egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte az ördögöt, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele: ha leengedi a fáról, cserébe az ördög gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolra. A kovács ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög, aki abban a pillanatban el is tűnt.

halloween9toklampa

Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott rá a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását.

Az ír néphagyományt követő Amerikában a legendában eredetileg szereplő takarmányrépát a narancssárga színű, Amerikában őshonos, látványosabb, könnyen vájható sütőtök váltotta fel. (forrás: Wikipédia)

Szellemes csokicsomagolás

Hozzávalók

  • letölthető sablonok
  • kétoldalú ragasztó
  • fehér és fekete fotókarton
  • olló
  • fehér ceruza/filctoll

szellemes-csokicsomagolasok

Elkészítés

Denevéres doboz:

  • nyomtassuk ki a doboz sablonját (kisebb, nagyobb), majd másoljuk át egy fekete fotókartonra
  • rajzoljuk meg és karcoljuk be a hajtásvonalakat
  • kétoldalú ragasztó segítségével ragasszuk össze
  • nyomtassuk ki a denevérszárnyak sablonját, egy félbehajtott fekete fotókartonra rajzoljuk át, majd vágjuk ki
  • illesszük és ragasszuk a szárnyat a doboz egyik oldalára, a másik oldalára fehér ceruzával rajzoljunk szemeket
  • hajtsuk be a doboz egyik végét, töltsük meg csokival, majd zárjuk be a másik végét is

Szellemes/denevéres csokiborító

  • nyomtassuk ki a denevéres és a szellemes sablont
  • a denevéreset rajzoljuk át fekete fotókartonra, a szellemeset pedig fehérre (ha a nyomtatónk bírja, akkor a fehér szellemes sablont nyomtathatjuk közvetlenül fotókartonra is), a denevérre ne felejtsünk szemeket, szájat rajzolni és a szellemesre is kell, ha nem tudjuk közvetlenül kartonra nyomtatni
  • mindkét figurán karcoljuk be a lebegő szárnyakat függőlegesen, majd hajtsuk középre őket
  • hajtsuk ki a szárnyakat, s a középen maradt hosszanti sávba ragasszunk bele egy szelet csokit, majd a szárnyakat óvatosan hajtsuk vissza rá – ha nem maradnak a helyükön, egy kis ragasztóval rögzítsük őket egymáshoz (ha van kedvünk, a szárnyak belső oldalára írhatunk néhány szavas üzenetet is)

Forrás: Mom with Five