Súlyos operáción esett át Selena Gomez

Selena Gomez néhány éve jelentette be, hogy lupusszal küzd, azt azonban senki sem tudta: annyira súlyos a betegsége, hogy vesedonorra van szüksége.

Bár a 25 éves énekesnő az utóbbi időkben sokkal kevesebben szerepelt, de csak a legközelebbi hozzátartozói tudták ennek okát. Selena Gomez most lerántotta a leplet. A közösségi oldalán posztolt egy megindító fotót, amint a kórházi ágyon barátnője mellett fekszik, és fogják egymás kezét. Magyarázatot is fűzött hozzá.

Pontosan tudom, hogy sok rajongóimnak feltűnt: kicsit visszavonultam a nyáron és tudakolták, miért nem promótálom az új zenémet, amire annyira büszke vagyok. Ez azért történt, mert megtudtam, hogy veseátültetésre van szükségem a lupuszom miatt, a transzplantáció után fel kellett épülnöm. Ezt meg kellett tennem az egészségemért. Már nagyon várom, hogy megoszthassam veletek, mi történt az elmúlt néhány hónapban. Addig is szeretném nyilvánosan megköszönni a családomnak és az orvosok csodálatos csapatának mindazt, amit értem tettek akkor és a műtét után. És végül, nincsenek szavak arra, hogy leírhassam, mennyire hálás vagyok a gyönyörű barátomnak, Francia Raisának. Feláldozta magát és nekem adta a legnagyobb ajándékot, amikor felajánlotta a veséjét. Hihetetlenül szerencsés vagyok. Nagyon szeretlek, csajszi. A lupusz még mindig sok kérdést vet fel, de dolgoznak rajta, hogy megtalálják a gyógymódot” – tette közzé Selena Gomez az Instagram-oldalán.

 

I’m very aware some of my fans had noticed I was laying low for part of the summer and questioning why I wasn’t promoting my new music, which I was extremely proud of. So I found out I needed to get a kidney transplant due to my Lupus and was recovering. It was what I needed to do for my overall health. I honestly look forward to sharing with you, soon my journey through these past several months as I have always wanted to do with you. Until then I want to publicly thank my family and incredible team of doctors for everything they have done for me prior to and post-surgery. And finally, there aren’t words to describe how I can possibly thank my beautiful friend Francia Raisa. She gave me the ultimate gift and sacrifice by donating her kidney to me. I am incredibly blessed. I love you so much sis. Lupus continues to be very misunderstood but progress is being made. For more information regarding Lupus please go to the Lupus Research Alliance website: www.lupusresearch.org/ -by grace through faith

Selena Gomez (@selenagomez) által megosztott bejegyzés,

Forrás: https://napidoktor.hu/index