Sok sushi és 8 óra – ennyi lenne a hosszú élet titka?

Egy 117 éves embernek alighanem mindenki hihet, ha a hosszú élet titkáról beszél! A japán Misao Okawa 1898-ban született – az elegendő alvásban és a sok sushiban látta annak okát, hogy 2015 áprilisáig szép hosszú és tartalmas élete lehetett.

Hosszú élet egészségesen

Abban az évben, amikor a japán hölgy Osakában világra jött, még mindig Viktória királynő ült a brit trónon, dúlt a spanyol-amerikai háború és Lord Horatio Kitchener diadalmaskodott a Szudánért vívott Omdurman-i csatában.

A világ legidősebb embereként már korábban számon tartott Misao Okawa 2015. március 5-én töltötte be 117. életévét. A hosszú élet titkát abban látta, hogy élete legnagyobb részében 8 órát aludt éjjel és megfelelően étkezett. Ha pedig szüksége volt délután egy kis alvásra, pihentette a szervezetét. Az idős hölgy mindenkinek ugyanezt tanácsolta, valamint felhívta arra is a figyelmet, hogy meg kell tanulni relaxálni.

alvás03

A Japán második legnagyobb városában, egy kimonó-készítő lányaként született Misao Jireomon Kimurától vette át a világ legidősebb embere címet, aki 2013 júniusában halt meg, 116 évesen.

Szakemberek szerint nem véletlen, hogy a rekord-tartó Japánból származik. Itt tartják az idősek nemzeti ünnepét is, melyen legutóbb tavaly szeptemberben több mint ötvenezer személy vett részt – köztük több mint kétszáz már majdnem rekordernek tekinthető ember, a maga 110 évével.
Misao Okawa 19 évet élt az idősek otthonában. Az otthon vezetője, Tomohito Okada elmondta: minden nap három főételt evett és 8 órát aludt éjszakánként. Kedvenc étele a sushi volt, különösen a makréla ecetes párolt rizsen, minden hónapban legalább egyszer ezt fogyasztotta.

Arra a kérdésre, melyek voltak élete legszebb pillanatai, Misao Okawa egyértelműen 1919-es házasságkötését említette több riportban Yukio Okawával, valamint három gyermekük születését. Két, még élő gyermeke, egy fiú és egy lány örökölték édesanyjuk génjeit: 95 és 93 évesek! Misao-nak négy unokája és hat dédunokája szükletett.

Férje sajnos már 1931-ben meghalt. A hosszú életű asszony elmondás szerint ez életének a legszomorúbb időszaka volt.

Egy nő átlagos élettartama Japánban 85,9 év. Ők teszik ki a legidősebb emberek több, mint 80 százalékát az országban. A japán férfiak átlagos várható élettartama kevesebb: 79,6 esztendő.

sushi2

A japánok hosszú életét szakemberek az ország átfogó egészségügyi rendszerének, a közösségek támogatásának, a szinte élethosszig fennálló fizikai aktivitásnak tulajdonítják, de a családba tartozás tudatát, az egészséges étrendet is fontos megemlíteni, mely elsősorban zöldségeken, halon, rizsen és gyümölcsökön alapul.

További kutatások azt mutatják, hogy azok az emberek, akik középkorúak voltak a második világháborút követő élelmiszerhiány idején, mégis hosszantartóbb egészségnek örvendtek, mint azok, akiknek sosem kellett nélkülözniük.
Az Osakai egyetem geriátriai pszichológiával foglalkozó docense, Yasuyuki Gondo elmondta: a hosszú életben sokkal több dolog játszik szerepet, mint a megfelelő étrend és orvosi ellátás. „Amikor felmérést készítettünk a nagyon idős emberek körében, kiderült, hogy nagyrészük egész életében kiváló mentális egészségnek örvendett és fejlesztette is magát, ahogy egyre öregebb lett.”

Gondo professzor egyike azoknak, akik Misao Okawát is tanulmányozták, míg a hölgy élt, és ezidő alatt megpróbáltak minél több jellemvonást összegyűjteni azokról, akik ilyen hosszú életet élnek. Úgy találták, hogy az erős akarat, a társaságkedvelés, valamint a kíváncsiság szerepet játszhatott abban, hogy ilyen szép kort értek meg.

Misao Okawa 102 évesen elesett és eltörte a lábát – ám a kórházi tartózkodást követően, amikor visszatért az idősek otthonába, a személyzet guggolások végzése közben talált rá: a járókeretet használta kapaszkodónak…Amikor megkérdezték, mégis mit csinál, az idős hölgy azt felelte: biztos akar lenni benne, hogy nem jön ki a formából.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.