A nyugtalan lábai miatt nem alszik?

Sokak életét megkeseríti a nyugtalan láb szindróma, amely az alvászavar egyik oka lehet.

Becslések szerint a felnőtt lakosság legalább 10 százalékát érintő problémáról dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus beszélt.

Egy szindróma az alvászavar mögött?

A nőknél nagyobb arányban jelentkező probléma nem tartozik a könnyen beazonosítható és kezelhető alvási rendellenességek közé, hiszen nem olyan feltűnő, mint például a horkolás. A nyugtalan láb szindrómások maguk is nehezen tudják leírni azt a furcsa, bizsergő érzést, ami lefekvéskor vagy alvás közben megjelenik a lábszárukban. Sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy a panaszok mögött betegség húzódhat.

A legjellemzőbb tünet, hogy  nyugalmi helyzetben a végtagokban, leggyakrabban a lábakban kellemetlen, furcsa érzés jelentkezik, ami a végtag megmozgatására megszűnik. A tünetek megjelenése napszaki ingadozást mutat. A reggeli időszakban általában nem jelentkeznek a tünetek, azonban a nap folyamán egyre gyakrabban megjelennek, és az esti, éjszakai órákban válnak legintenzívebbé. Mivel a beteg nem tud nyugodtan ülni, feküdni, már az esti pihenés, például a tévénézés is meghiúsulhat, gyakori és jellemző panasz az elalvási zavar, amikor forgolódik, „nem találja a helyét” az érintett. A nyugtalan láb szindrómában emellett károsodik az alvás szerkezete, csökken a fiziológiás mélyalvás mennyisége, és előbb-utóbb állandósul az alvászavar.  

láb, talp, alvás

Ennek következménye a napközbeni fáradtság, álmosság, a mindennapi teljesítőképesség csökkenése, figyelem-, és memóriazavar, koncentrálóképesség csökkenése. Amennyiben a probléma nappal is jelentkezik, különösen erős stresszt okozhat, hiszen az ilyen betegek nem tudnak hosszabb időn át nyugodtan ülni. Ennek akár az is lehet a következménye, hogy nem vállalnak pl. hosszabb utazásokat, különösen repülőgéppel nem, ami akár a munkájukat is korlátozhatja. A mielőbbi felismerés és kezelés érdekében minden esetben neurológust, alvás-specialistát (szomnológust) ajánlatos felkeresni, hiszen a tünetek megszüntetésével jelentős életminőség javulás érhető el.

alvás01

Kiket érint?

Mivel a nyugtalan láb szindróma pontos kiváltó oka és létrejöttének mechanizmusa még nem ismert, csupán megfigyelések, tapasztalatok útján lehet megnevezni néhány tényezőt, amely növeli a gyakoriságot.

  • A betegség egy része genetikai eredetű, generációkon keresztül öröklődik, gyakori a családi halmozódás.
  • Nőknél a terhesség alatt jelentkezhet és általában a szülés után meg is szűnik.
  • Gyakran társul vashiányos vérszegénységhez, ennek rendezése a tüneteket enyhíti.
  • A másodlagosan kialakuló szindróma hátterében lehet még vesebetegség, Parkinson-kór, cukorbetegség, reumatológiai betegségek.

A megoldás kulcsa a pontos diagnózisra épülő kezelés


A szindróma és az alvászavar megszüntetése felé vezető első lépés a pontos diagnózis felállítása. A beteg panaszainak pontos kikérdezése, a kísérőbetegségek ismerete, fizikális vizsgálat alapján nagy valószínűséggel felállítható a diagnózis, azonban gyakran van szükség alváslaboratóriumi kivizsgálásra, melynek során az alvás alatt jelentkező, a betegségre jellemző eltéréseket tudjuk regisztrálni – ismerteti dr. Vida Zsuzsanna – Amennyiben másodlagos formáról van szó, az alapbetegség kezelése szükséges. Ha kimutatható, meg kell szüntetni a vashiányt, rendezni kell a cukorbetegséget, és ajánlatos lemondani a cigarettáról, az alkoholról és az élénkítő szerekről. A rendszeres testmozgás is hozzájárulhat a probléma csökkenéséhez és az alvás kiegyensúlyozottabbá válásához.
Amennyiben az életmódbeli változások és az alapbetegségek kezelése nem szünteti meg a panaszokat, speciális gyógyszeres terápiára van szükség. Ennek felírása és a betegség alakulásának rendszeres kontrollja szintén neurológus, szomnológus feladata.

Forrás: Alvásközpont


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.