Nyugodtan csobbanhatunk, kiválóak a vizeink!

Mindössze négy hazai természetes vízi fürdőhely került a „kifogásolt” kategóriába az Országos Közegészségügyi Központ napokban közzétett összesítése szerint. A lista – mint minden évben – az Európai Unió értékelési rendszere szerint, négy év bakteriológiai vizsgálati eredményei alapján készül el. A kockázatalapú statisztikai értékelése során nem csak egy-egy minta megfelelőségét vizsgálják, hanem a vízminőség változásait, és az esetlegesen fennálló egyéb egészségkockázatokat is követik. Ezen besorolás szerint kiváló, jó, tűrhető és kifogásolt minősítést kaphat egy szabadvízi fürdőhely.

Egy strandot általában egy szezon alatt négy alkalommal vizsgálnak, nyitás előtt, és a nyár folyamán havonta egyszer. A szabadvízi fürdővizek esetében a vízmintavétel mellett a helyszínen szemrevételezik, hogy a víz felületén van-e darabos és/vagy úszó szennyeződés, esetlegesen olajfolt, vagy megfigyelhető-e intenzív hínárosodás. A tavakon a vízvirágzásra is figyelnek, ami a köznyelvben kék algának nevezett, allergén toxinokat termelő baktérium elszaporodását jelenti.

A Balaton mellett található strandok zöme továbbra is kiváló besorolású. Az idősoros adatokból azonban az is látszik, hogy egy-egy helyen komolyabb odafigyelésre van szükség ahhoz, hogy a kedvező állapot fenntartható legyen. Különösen esősebb időszakokban, illetve hirtelen érkező, nagy mennyiségű csapadék esetén előfordulhat, hogy átmenetileg valamilyen szennyeződés kerül a tóba. Az ilyen jellegű szennyeződés valószínűsége kisebb azon fürdőhelyek esetében, amelyek most, a négy éves adatok összesítése alapján kiváló vagy jó minősítést kaptak.

shutterstock_81793201

Az Országos Közegészségügyi Központ összesítése alapján az országos helyzetkép is alapvetően pozitív. A 241 kijelölt természetes fürdőhely közül 160 kiváló, 35 jó, 6 tűrhető minősítést kapott. Mindössze négy fürdőhely esett az elmúlt négy év adatai alapján a kifogásolt kategóriába (a Tisza mentén Gergelyiugornya, a Mosoni-Duna mentén a mosonmagyaróvári Itató szabad strand és Győr Aranypart I., a Püspökerdei Holt-Duna mellett pedig Győr Aranypart II.).

Néhány strand esetében előfordul, hogy az elmúlt négy évről nem állt rendelkezésre elegendő számú, illetve megfelelő ütemezésben vett vízminta, így a szigorú szabályok miatt ezek uniós értékelésére nem kerülhetett sor. Ez az oka, hogy a most közzétett listában több fürdőhely neve mellett olvasható a „besorolás alatt” megjelölés. Mindez nem jelenti azt, hogy az adott strand vízminősége ne lenne megfelelő. A szezonban az Országos Közegészségügyi Központ ezeket a vizsgálati eredményeket is közzéteszi majd, csakúgy, mint az összes több hazai, természetes vizek mentén kijelölt fürdőhelyét.

A nem engedélyezett fürdővizeken, nem kijelölt fürdőhelyeken való fürdőzés nem javasolt, mivel ezeken a helyszíneken a víz minőségét nem ellenőrzik, a fürdőzés higiénés feltételei nincsenek meg. A közegészségügyi veszélyeken túl sok esetben a balesetveszély miatt tiltott a fürdés (pl. bányatavakon). Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a természetes fürdőhelyeken, különösen a folyóvizeken a vízmélység hirtelen változása és a sodrás lehet veszélyes. Kerülni kell a felhevült testtel történő hirtelen vízbeugrást. A szülők gyermekeiket a strandokon soha ne hagyják felügyelet nélkül!

 

Forrás: