Nyári szünet a kórház falai között

A mesedoktorok programban részt vevő kórházak visszajelzései alapján a nyári szünet idején kevesebb önkéntes érkezik mesét olvasni.

Pedig különösen jól jön ilyenkor egy mese, hiszen a gyerekek nyáron még nehezebben élik meg a kórházban töltött napokat, a bezártságot. A segíteni vágyó mesedoktorokat most új időpontokkal várják az ország összes megyéjében.

Az Európai Bizottság felmérése szerint Magyarországon leginkább a 30 és 50 éves kor közötti férfiak szakítanak időt egy-egy szervezet vagy társadalmi csoport támogatására. Ők főként a sporthoz köthető segítségnyújtást választják, míg a szociális és az egészségügyi területeken a nők jeleskednek. Ezt támasztják alá a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program tapasztalatai is: a kórházakba túlnyomó többségben nők érkeznek mesét olvasni. 

A nővérek elmondása alapján a szabadságok miatt azonban a nyári szünet idején erőteljesen lecsökken a mesedoktorok száma, pedig a gyerekek ilyenkor is nagyon várják a lélekvidító történeteket.

A meseolvasások mindig nagy népszerűségnek örvendenek, különösen jól jön azonban egy mese azoknak a gyerekeknek, akik nyáron kényszerülnek a kórház falai közé. Hiszen a nyár a strandolásról, a kirándulásról, az új élmények szerzéséről szól, a kicsiket ilyenkor 1-2 kórházban töltött nap is nagyon megviselheti. Bátorítani szeretném ezért az önkénteskedni vágyókat, hogy látogassanak el a khgyogyvarazs.hu oldalra, és jelentkezzenek meseolvasónak, hogy megtapasztalhassák a segítségnyújtás nagyszerű érzését” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A gyógyvarázs program keretében 2004 óta közel 598 millió forint értékben kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek. Az elmúlt 13 évben összesen 366 alkalommal támogatott gyermekegészségügyi intézményeket a K&H Csoport, lefedve az ország egész területét. A csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő gyógyvarázs mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 49 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón is.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.