Neten az (elrettentő) adatok: ennyire fittek a mai diákok

A szülőknek aligha fontosabb bármi, mint gyermekük egészsége. Szerencsére napjaink technológiája már lehetővé teszi, hogy a szülők egyszerűen nyomon követhessék gyermekeik fittségi állapotát. A Magyar Diáksport Szövetség által kidolgozott országos fittségi felmérés, a NETFIT mindezt lehetővé teszi, ráadásul európai viszonylatban is egyedülálló módon, hiszen sehol máshol nem létezik ilyen egységes rendszer, amelynek segítségével hosszútávon mérhető a 10-18 évesek egészségközpontú fittsége.

Az egészségközpontú fittségi eredmények arra mutatnak rá, hogy a gyerekek aktuális állapota alapján mi a valószínűsége annak, hogy későbbi életük során szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, cukorbetegséggel, anyagcserezavarokkal vagy akár gerincbántalmakkal találkoznak. Éppen ezért a NETFIT középpontjában a gyermek áll, és az ő egyéni fejlődése, fejlesztése. A NETFIT-ben ebből adódóan felesleges összemérni az eredményeket más tanulóéval, így például az osztálytársakéval, hiszen egy diák fittségi állapotát sok minden meghatározza, így például a genetikai adottságai, de az is, ha például kortársaihoz képest később érik biológiailag.

Könnyen elérhető eredmények a szülők számára

A szülők már pár kattintással regisztrálhatnak a NETFIT rendszerbe, ehhez a testnevelőtől el kell kérniük gyermekük mérési azonosítóját. A szülők a NETFIT felületen (www.netfit.eu) közérthetően, diagramok segítségével tájékozódhatnak a gyermek fittségi tesztjeinek eredményeiről. Nyomon követhetik a testösszetételükre, állóképességükre, a vázizomzatuk fittségére és a hajlékonyságukra vonatkozó adatok alakulását. Ez az egyéni visszajelentő rendszer azt a célt is szolgálja, hogy összekapcsolja a szülőket a testnevelőkkel, hiszen nem csak matematikából, vagy irodalomból szükséges a rendszeres konzultáció. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szülők bevonása nélkül nagyon nehezen lehet javítani a fittségi eredményeken.

IR

A 2015/2016. tanévi eredményeket összesítették – minden negyedik tanuló túlsúlyos

A legfrissebb jelentés szerint az ország középső részén, főleg Budapesten születtek a legjobb, míg Észak-Magyarországon a legelkeserítőbb eredmények. Bár bizonyos fittségi tesztekben javuló tendencia figyelhető meg, mégis minden negyedik tanuló túlsúlyos hazánkban.

A két legkritikusabbnak bizonyuló teszt az állóképességi ingafutás és a törzsemelés teszt volt. Utóbbira magyarázatul szolgálhat az a tény, hogy a fiatalok sokat ülnek egy helyben – például amikor számítógépeznek, ebből kifolyólag a mélyhátizmuk elgyengül, így a testtartásuk is romlik.

Az állóképesség kapcsán tudományosan igazolt tény, hogy a kedvezőbb fittségi állapotnak számos pozitív hatása van nemcsak az egészségi állapot alakulására, hanem az élet egyéb területeire is, mint például a koncentráció, ezáltal a tanulmányi jegyek javulására, vagy éppen az önbizalom növekedésére. A legszomorúbb körülmény éppen ezért az, hogy a életkor előrehaladtával egyre inkább romlanak a gyerekek állóképességi eredményei.

Az adatok területi összehasonlításánál mindenképpen szem előtt kell tartani a tanulók szociokulturális hátterét, a családok jövedelmi helyzetét, és egy-egy település sportszolgáltatásokkal való ellátottságát is. Ezek ugyanis mind-mind befolyást gyakorolnak a tanulók fittségére egy-egy iskolában, településen.

Az általános- és középiskolák tanrendjébe az elmúlt években folyamatosan épült be a heti öt testnevelésóra. A jelenlegi nyolcadikos és tizenkettedikes tanulók azok, akik az elmúlt négy évben már minden nap részt vettek testnevelés órán. A NETFIT adatok − a 2014/2015. és 2015/2016, tanévi eredményeket összehasonlítva − ehhez képest azt mutatják, hogy ezekben az évfolyamokban már meg is mutatkozik némi javulás, fejlődés. A két év eredményeit elemezve így megkockáztatható, hogy már érződik a rendszeres iskolai testmozgás, a mindennapos testnevelés pozitív hatása.  Ennek ellenére az átlag magyar iskolások fittségén még nagyon sok a javítanivaló.

Forrás: https://napidoktor.hu/index