Nem jósolnak – buszt hajtanak kávézaccal Londonban

Kávézaccból készített üzemanyag hajthat több londoni buszt is – közölte a Royal Dutch Shell olajipari vállalat és a Bio-bean tiszta energiatechnológiával foglalkozó cég.

Az új bioüzemanyagot, amely kávéolajat is tartalmaz, olyan londoni buszok esetében alkalmazzák, amelyeknél az üzemanyag módosítás nélkül használható.

A londoni tömegközlekedés bioüzemanyagokkal való támogatásának a célja, hogy csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást, és hogy az élelmiszeriparban használt olajból készült üzemanyagot teszteljenek.

Bio-bean közlése szerint egy átlagos londoni naponta 2,3 csésze kávét iszik, ami évente összesen több mint 200 ezer tonna hulladékot jelent. A Bio-bean összegyűjti a főbb kávéházláncolatok és instant kávét készítő gyárak hulladékából származó zaccot, amit kiszárítanak, és kinyerik belőle a kávéolajat.

Becsléseik szerint mintegy 2,55 millió csésze kávéhoz van szükség egy londoni busz egy éven át tartó üzemeléséhez olyan B20 jelű dízellel, amelyet kávéolajjal kevert ásványi dízel alkot.

Eddig hatezer liter kávéolajat állítottak elő, ez egy londoni busz egyévnyi üzemeltetéséhez elegendő.

„Nagyszerű példája ez annak, mi mindent tehetünk, ha elkezdünk a hulladékra kiaknázatlan forrásként tekinteni” – mondta Arthur Kay, a Bio-bean alapítója.

A brit főváros 9500 busza közül többet már hulladék, például sütőolaj vagy húsokból származó faggyú felhasználásával készült bioüzemanyag hajt. Ez az első alkalom, hogy kávé hajtotta busz közlekedhet London utcáin.

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.