Nem jó a magyar cukorbetegek egészségtudatossága

A Magyar Diabetes Társaság szerint a cukorbetegek száma másfél évtized alatt kb. 70 százalékkal nőtt, ami igen elgondolkodtató. A szakértők szerint ennek egyik fő oka az egészségtudatosság hiányában rejlik, mind az –egyelőre- egészségesek, mind a már diagnosztizált cukorbetegek részéről. Hogy miért fontos a személyre szabott életmódprogram a diabetes kezelésében, arról dr. Babai Lászlót, az Életmód Orvosi Központ és az Életmód EgészségPontok alapítóját kérdeztük.

Egyre több 2-es típusú cukorbeteg

A népbetegségnek számító 2-es típusú diabetes egyre több embert érint, melynek hátterében az egészségtelen étkezés, a mozgáshiány áll és az ezekből adódó túlsúly áll. A Magyar Diabetes Társaság szerint hogy pontosan hány cukorbeteg él Magyarországon, nem tudni, ugyanis sok a diagnosztizálatlan beteg, mivel az állapot a legtöbb esetben tünetmentes. Így sokszor csak véletlenül derül fény a megemelkedett vércukor értékekre (pl. kórházi tartózkodás során, jogosítvány meghosszabbításakor). Bár a legfontosabb mozzanat a prevenció lenne, ám a legtöbben csak akkor kezdik komolyan venni a megfelelő életmód követését, amikor már bekövetkezett a probléma.

Azonban jó hír, hogy az életmód orvoslás a kialakult cukorbetegségben hatékony és elsődleges része a kezelésnek.

A betegek jelentős része nem optimálisan tartja be a diétát

A cukorbetegség terápiájának fontos részét képezi a személyre szabott diéta és mozgásprogram. Azonban a betegek jelentős része bár tart diétát, ám nem az optimálisat. Ennek oka, hogy sokan csupán az orvos/háziorvos nyújtotta étkezési tervet követik – vagy rosszabb esetben az interneten keringő tanácsokra támaszkodva építik fel maguknak a diétát-, pedig ekkor elengedhetetlen egy magasan képzett dietetikussal való konzultáció. Hiszen neki van a legnagyobb rálátása és szakmai tapasztalata a cukorbetegek étrendi kezelésében, ráadásul ő személyre szabott diétát javasol a paciensek, nem pedig egy sablont nyújt át neki.

Az egyéni paraméterek ismerete elengedhetetlen a megfelelő táplálkozás összeállításában, hiszen nagyon nem mindegy, ki hány kilogramm, a testsúlyának mekkora része adódik izomból, mekkora zsírból, kinek milyen a napi aktivitása. Éppen ezért a diabetesben szenvedők diétás ellátása komplex megközelítést kíván. Így a valós eredmények eléréséhez az élvezetes, finom, és mellette vércukorszintet csökkentő étrend összeállításához dietetikus szakember szükséges.

cukorbetegseg

A mozgás nem luxus, hanem gyógymód

A cukorbetegek sokszor sajnos a gyógyszerek beszedése és a diéta mellett nem fordítanak elegendő időt és energiát a rendszeres testmozgásra. Pedig kutatások kimutatták, hogy nyolc hetes rendszeres mozgás a HbA1c értéket 0,66%-kal képes csökkenteni 2-es es típusú cukorbetegeknél még akkor is, ha a BMI közben változatlan marad. Bár sokat segít, ha a beteg eljár futni vagy kerékpározni, ám a maximális javulás kulcsa – akárcsak a diéta esetében- a személyre szabott edzéstervben rejlik.  Ebben azonban óriási szerepe van a cukorbetegségben jártas személyi edzőnek, aki még mielőtt bármilyen mozgásprogramot javasolna, állapotfelmérést végez és átnézi a páciens leleteit, gyógyszereit, konzultál az életmód orvossal. Csakis ezek után állít össze edzéstervet, hiszen ezáltal lehet biztonságosan minél jobb eredményeket elérni.

Így hat a mozgás az inzulin és a vércukor szintre

  • izommozgás során, az izomszövet összehúzódáskor aktívvá válik az izom inzulint nem igénylő cukorfelvételi mechanizmusa
  • az izomszövet fokozott cukorfelvétele izommozgást követően is megmarad – akár 48 órán keresztül is (ezzel a mozgás inzulint “helyettesít”)
  • a rendszeres izommozgás javítja az izom inzulin érzékenységét azáltal, hogy emeli a cukoranyagcserében, inzulinválaszban részt vevő egyes fehérjék termelésének szintjét, illetve a megtermelt fehérjék aktivitását

Biztonság a cukorbetegség kezelésében

“A cukorbetegség kezelésénél – legyen az diéta, mozgás, gyógyszer – a fő feladat, hogy a vércukorszintet minden pillanatban az optimális tartományban tartsuk. Egészséges szervezetben ezt az inzulin, a glukagon és számos más hormonális szabályozó rendszer biztosítja. Cukorbetegségben – miután a természetes szabályozó rendszerek működése károsodott – az említett külső behatásokkal segítjük a vércukorszint szabályozását, mely segítség folyamán meg kell előznünk a vércukorszint leesését ugyanúgy, mint a túlzott emelkedését” – mondja dr. Babai László. Mind a két eset súlyos, akár eszméletvesztési állapotot eredményezhet, ami kiemelten aláhúzza azt a tényt, hogy a kezelés mindig szakember – diabetológus, háziorvos, életmód orvos, mozgásterapeuta, dietetikus – irányítása és ellenőrzése mellett történjen.

Forrás: Életmód Orvosi Központ

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.