Nagy Ervin: „Szűréssel rengeteg életet lehetne menteni”

Egy főként nőket érintő betegség, a mellrák megelőzésére hívja fel a figyelmet Nagy Ervin és Nyáry Krisztián.  A páros nyolc másik férfivel együtt csatlakozott a Playboy Hero jótékonysági kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy több alapítvány munkáját is bemutassa.

A mellrákszűrés fontossága mellett súlyos betegségekben szenvedő gyerekek gyógyítása, a környezetvédelem, életük utolsó szakaszában lévő betegek segítése, illetve a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása is szerepel a képviselt ügyek között.

A Playboy Hero célja, hogy sikeres üzletemberek és hírességek párokat alkotva hívják fel a figyelmet fontos társadalmi ügyekre. A kezdeményezéshez csatlakozott idén Nagy Ervin színész is, aki Nyáry Krisztián íróval együtt kampányol az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület érdekében.

Szerintem a hírnév egyetlen értelme, hogy olyan ügyekre fókuszáljuk a társadalom figyelmét, amelyek mellett gyakran elmegyünk szó nélkül, miközben mások élete lehet a tét” – kezdte Nagy Ervin, aki nagyon szívesen állt egy elsősorban nőket érintő ügy mellé. – „Nagy tisztelője vagyok a női nemnek és azt gondolom, hogy szűréssel rengeteg életet lehetne megmenteni. Ami különösen meglepett, hogy a mellrákkal diagnosztizált betegek egy százaléka férfi, így ez a mi ügyünk is” – folytatta a színész.

simonkornel

Simon Kornél és Geszti Péter az ország leginkább hátrányos helyzetű kistérségében, Berettyóújfalu környékén élő gyerekeknek szeretne segíteni, hogy megfelelő oktatásban részesüljenek, valamint egyenlő esélyekkel indulhassanak. 

Sajnos hazánkban számtalan olyan település van, ahol az embereknek reményük sincs arra, hogy valaha is olyan életet éljenek, amit 21. századi emberhez méltónak gondolunk” – kezdte Simon Kornél. – „Rengeteg olyan tehetséges fiatal van az országban, akik rossz körülmények között küzdenek az álmaikért. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy olyan embereken segítsünk az Igazgyöngy Alapítvánnyal és Péterrel, akiknek máskülönben nagyon kevés esélyük lenne, hogy elérjék a céljaikat” – mondta el a színész.

Forrás: https://napidoktor.hu/index