Mit tehetünk otthon a szép, ápolt arcbőrért?

Hogy arcunk megőrizze szépségégét, üdeségét, minden nap törődnünk kell vele, az őszi, szeles idő beköszöntével pedig még inkább igényli, hogy foglalkozzunk vele.
Ha rendszeresen tisztítjuk a bőrt a megfelelő kozmetikumokkal, sokat javíthatunk állapotán, érdemes az arcápolást a napi rutin részéve tenni, és néhány lépésben minden nap tenni arcunk ápoltságáért, egészségéért.
Hogy miért fontos ez, arról Dr. Parrák Zita a New Beauty Orvosi Esztétika és Anti-aging Központ vezetője mesél.

Bőrünk állapotát olyan külső hatások befolyásoljak, mint az időjárás, a városi, poros, levegő, illetve az UV-sugárzás, de a fiatalok bőrproblémái emellett hormonális okokra is visszavezethetők. Bármilyen bőrproblémával is küzdünk, az otthoni bőrápolás ugyanolyan fontos, mint a rendszeres kozmetikai tisztítás, amit szakember végez.

“Érdemes havonta szakképzett kozmetikussal kitisztíttatni az arcbőrt, ezzel megelőzhetjük, hogy a mitesszerek begyulladjanak, de nem elég, ha csak ennyit foglalkozunk a bőrünkkel. Minden reggel és este ajánlott az arc tisztítása a megfelelő kozmetikumokkal, heti egy-két alkalommal pedig érdemes radírt is használni – ügyelve arra, hogy a bőr ne száradjon ki” – hívja fel a figyelmet Dr. Parrák Zita.
arcapolas
Az egészséges, üde bőr elérésének legfontosabb eleme a rendszeres tisztítás, amihez a speciális szappantól és víztől, a különböző arctejeken, tonikokon át mindenféle termék beszerezhető. Fontos, hogy az arctípusunknak megfelelő készítményt használjuk, és a terméken feltüntetett időközönként tisztítsuk vele a bőrünket. Radírt csak akkor használjunk, ha nincsenek a bőrön gyulladt területek, ha nem tudjuk, melyik lenne a legmegfelelőbb, kérjük ki szakember véleményét.
Bőrtípustól függően heti egy-két alkalommal érdemes radírozni a bőrt, hogy megszabadítsuk az elhalt hámsejtektől.  Gyulladt arcbőrön csak enzimes radírokat ajánlott használni, melyeket elég lemosni, és nem kell hosszan dörzsölni. Ha a bőr nem gyulladt, használhatunk szemcsés radírokat is.”

arckrém

A tisztítás mellett a hidratálás is fontos

Ha tiszta vízzel mossuk meg arcunkat, akkor érdemes arctejjel folytatni a tisztítást, ami a lehető legkíméletesebben távolítja el a szennyeződéseket. Egy nedves vattakorongra felviszünk egy borsónyi arctejet és finoman áttöröljük vele az arcunkat. Harmadik lépésként jöhet a tonik, ami a szennyeződések utolsó maradványaitól is megszabadítja a bőrt, összehúzza a pórusokat, és helyreállítja a bőr pH értékét.

“A szérumot a már tiszta bőrre ajánlott felvinni, ezt a lépést többen kihagyják az arcápolási rutinból, pedig koncentrált formában tartalmazza az arcápolási hatóanyagokat, és konkrét bőrproblémákra kínálnak megoldást. A hidratálás a tisztítás mellett a másik fontos eleme a bőrápolásnak, a különböző bőrtípusokra teljesen eltérő összetételű és állagú krémek valók, míg a száraz bőr éhezik a testesebb hidratálók után, a zsírosabb bőrre az egészen könnyű formulák ideálisak. Fontos, hogy nappali krémünk óvja a bőrt az UV-sugárzástól, a smink alá is bátran vigyünk fel belőle egy vékony réteget” – mondja a szakember.


Ezt a folyamatot kiegészíthetjük szemkörnyékápolóval: ezek a termékek kifejezetten a szemkörnyék érzékeny bőrére lettek kifejlesztve, és segítenek a szem körüli ráncokon és karikákon. “A tökéletes szemkörnyékápoló nemcsak hidratálja, frissíti és védi a szem körüli területet, de megvéd a sötét karikáktól és a szem alatti táskák kialakulásától is. Keressünk retinol vagy koffeintartalmú ápolókat, mert ezek hatásosan halványíthatják a karikákat, és csökkentik a duzzanatokat.”

Beautiful wet woman face with water drop. Close-up portrait on white background

A reggeli alaprutinban a szakember javaslatai alapján legyen benne az alapos tisztítás, a fényvédőkrémes hidratálás és a szemkörnyékápoló bevetése. Az esti pedig így nézzen ki: tisztítás, hámlasztás/radírozás és éjszakai krém használata. “Ezek a krémek jóval testesebbek, így az éjszaka folyamán elősegítsék a bőr regenerálódását, és mélyebb táplálását. A bőr meghálálja a befektetett időt és energiát, a rendszeresség az arcápolásban is fontos” – teszi hozzá az orvos-esztétikai specialista.

Forrás: https://napidoktor.hu/index