Mi is van a 100%-os gyümölcslében?

A százszázalékos gyümölcslé esetében sokan azt gondolják, hogy a frissen kifacsart gyümölcs leve van az dobozban. Valójában azonban a szárított gyümölcspéphez adott víz mennyisége jelenti a száz százalékot, és a vitaminok sem a gyümölcsből származnak, hanem külön és utólag adják hozzá a léhez.

A százszázalékos gyümölcslé nem frissen facsart gyümölcslevet jelent.

A kereskedelemben kapható levek ipari előállítással készülnek. A termőhelyről nagyon bonyolult lenne a friss gyümölcsöt a magyarországi feldolgozókba szállítani, ezért is engedi meg a jogszabály, hogy különböző vízelvonási eljárásokkal készült sűrítményeket szállítsanak, amelyek sokkal tovább eltarthatók. A százszázalékosnak feltüntetett leveknél a gyártás során annyi vizet pótolhatnak vissza, amennyit korábban kivontak belőle, magyarázta Pleva György, a Nébih Élelmiszer-és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának vezetője.

gyumolcsle, narancsle

A szakember szerint már a termék megnevezéséből is sok minden kiderül, de az összetevőket is érdemes elolvasni. A gyümölcs ízét, aromáját természetesen a frissen facsart vagy préselt gyümölcslevek adják vissza leginkább, de persze ezek a legdrágábbak is. A százszázalékos gyümölcstartalommal, és nem sűrítményből készült italok jelentik a következő kategóriát, de szintén drágák a sűrítményből készült százszázalékos gyümölcslevek is.

gyümölcslé

Ezek a termékek tartósítószert nem tartalmaznak, és ennek betartását a Nébih kiterjedten ellenőrzi is. A gyümölcsleveket az UHT tejhez hasonló pasztőrözési eljárásnak, vagyis egy gyors, nagyon magas hőkezelésnek vetik alá. Ennek során azonban természetesen az összetevők veszítenek értékeikből, ezért is szokták visszapótolni a sűrítményhez az ugyanolyan gyümölcsből nyert természetes aromát, rostanyagokat.

Az is igaz, hogy a gyümölcslevekbe nem a legszebb és legjobb minőségű gyümölcsök kerülnek, de azért ezek a termékek biztonságosan fogyaszthatók és a hatóság a benne lévő gyümölcstartalmat is rendszeresen ellenőrzi.

Forrás: Hirado


Egy válasz