Megmutatta tündéri kislányát Fejős Éva

Fejős Éva megmutatta négyhetes kislányát: Linda igazi kis angyalnak tűnik, de anyukája elárulta, elég gyorsan dühbe gurul, és akkor kő kövön nem marad.

Az írónő szerint a kislányuk azonnal beilleszkedett a családba, tud mellette dolgozni, Linda ugyanis teljesen felvette a szülei ritmusát. De persze minden kezdet nehéz…

“Az első két nap rémálom volt, mert végig sírt, és persze mindenki adta a tanácsokat, hogy mit csináljak. Ennek következtében egyre nagyobb hülyeségeket csináltam – már óránként evett a gyerek. Aztán egyszer eljött bennem, hogy mostantól azt csinálom, amit én gondolok, és azóta ő is nyugodt lett, végig alussza az éjszakát is” – árulta el Fejős Éva.

A friss anyuka bevallotta: mindenki felkészítette, hogy mennyire nehéz lesz majd a gyereknevelés, de ő egyelőre várja, hogy mikor jön el a nehéz része.

Forrás: FEM3


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.