Még mindig nagyon kevés hal fogy itthon

Növelni kellene a halfogyasztást Magyarországon, mivel a hal az egyik legegészségesebb étel.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára elmondta: a magyarországi évi 6,0-6,2 kilogrammos fejenkénti halfogyasztás igen alacsony, jelentősen elmarad az Európai Uniós átlagtól is, ami évente és fejenként 20 kilogramm körüli.

Zsigó Róbert elmondta: az agrártárca évek óta népszerűsítő kampányokkal, halvásárokkal ösztönzi a halfogyasztást országszerte, azzal a céllal, hogy a magyar családokban ne csak az ünnepnapokon kerüljön halétel az asztalra. A magyarországi halfogyasztás ugyanis hagyományosan a nagy keresztény ünnepekhez – karácsonyhoz, húsvéthoz – kapcsolódik. Karácsonykor vásárolják meg az emberek a évente megtermelt étkezési pontymennyiség mintegy 35 százalékát.

hal-koncentrációt segítő ételek 3

Ösztönözni szeretnének mindenkit, hogy rendszeresen fogyasszon halat, ami nemcsak egészséges, hanem finom is – emelte ki Zsigó Róbert. Megjegyezte, hogy Baján például az egy főre eső éves fogyasztás 45-50 kilogramm.
A minisztérium célja, hogy a hazai, jó minőségű magyar halak ismertek és kedveltek legyenek. A szaktárca a halfogyasztás és a fogyasztói bizalom növelése érdekében “Minőségi Magyar Hal” tanúsító védjegy bevezetésén dolgozik. A védjegyet a tervek szerint 2017-ben vezetik be.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a magyar haltermelők a pontyon kívül számos más halfajból is kiváló minőségű, friss termékekkel látják el a belföldi piacot. A ponty és az afrikai harcsa mellett a közeljövőben növekedhet a toktermelés részaránya is. A pisztrángfélék és az egyéb iparszerű technológiával nevelt halfajok termelése szintén emelkedik.

Forrás: MTI