Mantrák a stressz ellen

Rohanó világunkban sokan vágyunk módszerre, mellyel egyedül is elűzzük a stresszt – kutatások szerint erre a mantrákkal van lehetőségünk.

A mantrák, melyek spirituális jelentéssel bíró frázisok vagy szavak, alkalmazhatók a stressz megszüntetésére

– állítja egy San Diegóban elvégzett kutatás vezetője. Egy öthetes kurzus alatt sikerült harminc jelentkezőnél és 36 kórházi dolgozónál elérni, hogy válasszon mantrát, melyet megtanult használni, és ezáltal kezelni a benne felgyülemlő stresszt.

A mantra jelentése hang, amely felszabadítja az elmét. Vallásos terminus, a hinduizmus és buddhizmus gyakorlatából, a meditációval kapcsolatos. Eredeti értelemben a mantra ismételgetése valamilyen spirituális változást mozdít elő, az elme felszabadítására.

A keleti elképzelések szerint egyébként csak akkor van teljes hatása, ha egy hiteles gurutól kapja meg az ember. A védikus korszak Indiájából származó szokás, vallásos praktika igen korán elterjedt Tibetben, Kínában, Japánban és Iránban is. Euro-amarikai kultúrkörben nagyjából a 19. század elejétől van jelen, amikor nyitottak afelé, hogy megismerjék a Keletet.

mantra

A tanulmány rámutatott arra, hogy a résztvevők nagy része mantráit széles körben alkalmazta a mindennapokban problémái leküzdésére: az aggodalmaskodás, a szorongás, a közlekedésből és a munkából származó stressz, az álmatlanság és a nem kívánt, negatív gondolatok ellen.

A kutatók értékes eszköznek találták a gondok leküzdésében a mantrák használatát. Olyan, mintha egy “szünet” gombot nyomnának meg az elmében. Jill Bormann, a tanulmány szerzője arra is rámutatott, hogy bár ez a technika egy igen ősi, régóta alkalmazott dolog, nemcsak vallásos embereknek való – nem kötődik szorosan egyes vallásokhoz, személyes, hordozható és láthatatlan.

Azonnal elérhető, olcsó, nem gyógyszerekhez és toxikus dolgokhoz köthető. A modern élet és napjaink kiváló stressz-csökkentő módszerei lehetnek a mantrák, abban a korban, amikor az emberek állandóan azt mondogatják, nincs idejük stressz-űző technikák elsajátítására.

lepke

A mantráknak megvan az az előnyük, hogy ismételgetésükkel egyre mélyebben magunkba szállunk, ehhez természetesen nem lehet akármilyen mantrát választani. Jill Bormann szerint volt olyan férfi, aki a sajtburger szót szerette volna mantrájává tenni, mert amikor azt eszik, az őt boldoggá teszi. Ez azonban nem szolgálja azt, hogy egyre inkább a bensőnkre figyeljünk.

A mantrákat a stresszes, de a nyugodt perceinkben is használhatjuk. “Lecsendesíthetjük” az elménket. Mondogathatjuk egyszer-kétszer, de akár 20 percen keresztül is. A legtöbben néhány alkalommal használják egy nap során.

Jill Bormann egy spirituális tanártól, Eknath Easwarantól tanulta meg a képességet, hogy alkalmazni tudja a mantrákat. Mint mondja, ez segít számára a jelenben élni, lelassítani, könyörületesebbnek érzi magát és sokkal jobban tud koncentrálni arra, amit éppen csinál.

Forrás: https://napidoktor.hu/index