Kütyüláz – 2017 legkomolyabb otthoni modern készülékei!

Nem képzelődünk: modern készülékünk valóban beszél hozzánk. Vajon mit rejteget számunkra a jövő, amely nem is olyan soká köszönt be? Például előre „gondolkodó” eszközöket, melyek otthon körülvesznek bennünket.

Lássuk, melyek ezek az otthoni modern készülékek

Ha a lakásunk eddig modernnek számított, akkor most csúcs kategóriás lesz: 2017-ben olyan kütyüket is beszerezhetünk, amelyek az eddiginél is nagyobb segítséget nyújtanak számunkra a háztartásban vagy bármilyen tevékenységben. Az otthoni modern készülékek célja, hogy kevesebb időt töltsünk olyan tevékenységekkel, amelyek közben sokat kell állni és várni, s közben csinálhatunk valami hasznosat is, vagy éppen még pihenhetünk egy kicsit. Számos darabnak pedig a minőségi szórakoztatás a lényege.

1.A 4K televízió kora

Ha azt gondoltuk eddig, látjuk a bemondó pórusait is, akkor most akár a fejébe is láthatunk, képletesen szólva: négyszer akkora felbontású képernyőnk is lehet. Korábban a hasonló próbálkozások nem voltak népszerűek az áruk miatt. Most viszont az otthoni modern készülékek között köszönthetjük a 4K tévét, mert alacsonyabb összegért is megvehető – jelenlegi ára 379 dollár.

2.Az étel, ami megfőzi önmagát

A lassú forralók, teáskannák és kávégépek új verziója is megtalálható az otthoni modern készülékek között – rácsatlakoznak a lakás WiFijére, ezzel lehetővé téve, hogy okostelefonról irányítsuk a főzés menetét. Már felkeléskor az ágyból megnyomhatjuk a kávé lefőzéséhez szükséges gombot, vagy beindíthatjuk a kenyérpirítót. Időt takarítunk meg velük!

3. A hűtő gondolkodik helyettünk

A Samsung Family Hub Fridge beépített kameráival fotósorozatot készít, mielőtt becsukjuk az ajtót, így okostelefonunkon tudjuk ellenőrizni, mit kell venni a zöldségesnél, sőt azt is meg tudjuk nézni, mióta áll a hűtőben a brokkoli vagy bármi más – tehát nem járt-e már le a szavatossága.

4.Intelligens dugók, amelyek fényt csinálnak

Lehet, hogy mielőtt hazaérünk, szeretnénk világítást a házba. Vagy már az ágyban fekszünk, amikor rájövünk, hogy tinilányunk ismét bekapcsolva felejtette a tévét a földszinten. Az intelligens dugókat, mint amilyen az iDevice, okostelefonról lehet kezelni, tehát nem kell lemászni és elzárni a tévét, utasításunkra kikapcsolják azt maguktól.

kavefozo, kapcsoló

5.Az intelligens dugók biztonságot adnak

Az otthoni modern készülékek sztárjai is lehetnének ezek a dugók, hiszen nemcsak áramot szállítanak és kikapcsolnak dolgokat – érzékelik a füstöt vagy a szén-monoxidot is, és jelzik, ha veszély van.

modernkeszulekek-2

6.A készülékek hamarosan megjavítják magukat

Kétségtelenül az egyik legmeglepőbb az otthoni modern készülékek terén az önjavítós kütyük, gépek. Képesek lesznek kommunikálni a javítást végző technikussal, megmondják, melyik részük hibás és szorul cserére.

7.Beszéddel irányíthatunk

A hanggal aktiválható platformok, mint amilyen az Apple HomeKit, lehetővé teszik, hogy eszközeinket hanggal vezérelhessük, ugyanilyen fejlesztést dob piacra a Google Home is, várhatóan 2016 végén.

modern-keszulekek-3

8.Mosógép egy-egy darabra is tervezve

Az LG Twin Wash System olyan otthoni modern készüléket dob piacra, amely a normál méretű dob felett egy kisebbet is rejt, ezt külön be lehet üzemelni, ha éppen csak ma estére szeretnénk kimosni egy ruhát. Rendkívül költséghatékony.

modern-keszulekek-4

9.Korrigáló polifoam

Viccesnek hangzik, de az otthoni modern készülékek között már olyan polifoamot is kifejlesztettek, amely jelzi, ha nem megfelelően végzünk egy jógapózt. Szenzorai segítenek nekünk korrigálni…

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.