Kreatív ékszerkészítés – Őszi nyaklánc gyerekeknek

Ha valaki nem értené a fenti bevezetőt, elmagyarázom: Nagylány szerint kiegészítők nélkül a legmenőbb ruha se menő és nyakláncból/karkötőből a sok is kevés.

Nyaklánc őszi hozzávalókból

Azt mondjuk nem tudom, Nagylány ezt a szemléletét kitől örökölte, mert hogy nem tőlem, az biztos: nekem három nyakláncom van és egy karkötőm és még ezt is soknak találom. Ezzel persze nem azt mondom, hogy engem kell(ene) utánoznia, de azért nem szeretném az összes pénzüket bizsukra költeni, márpedig kétségem sincs afelől, hogy az ékszerhalmozó tendencia a jövőben csak tovább fog erősödni, így nagyon gyorsan valami más megoldás után kell néznem.

A fentieket vázoltam Nagylánynak is és közösen arra jutottunk, hogy átnézzük az otthoni készleteit és megpróbálunk azokból valami újat, meglepőt, trendit alkotni, lehetőség szerint anélkül, hogy újabb pénzeket fektetnénk különféle kiegészítők beszerzésébe. Így került a szemünk elé egy rakás üveggolyó, néhány méter vékony, viaszos zsinór több színben. De hogy lehet ezeket kombinálni? Első körben semmi észszerű nem jutott az eszünkbe, így elnapoltuk az ékszerkészítő projektet.

Az ősz nemcsak a hűvösebb időt, a szelet és az esőt hozza el magával, hanem a termésgyűjtés időszakát is. Öt gyerek mellett egész egyszerűen kihagyhatatlan program minden szeptember-október táján a gesztenye- és makkszedés, majd annak kitalálása, hogy mit is kezdjek a bejárati ajtó előtt felhalmozott több kilónyi őszi terméssel?! Az első napokban még minden darab szép: a makkok hetykén viselik magukon a kupakjukat, a gesztenyék barna burka friss és üde… bezzeg pár nappal később, a makkok elhagyják fejfedőiket, a gesztenyék pedig elveszítik ránctalan szépségüket. Ilyenkor persze már senkinek nem kellenek, de kidobni mégsem engedik őket.

Még mindig azon agyalva, mihez kezdjek a sok-sok gesztenyével és makkal (mert a kuka továbbra sem opció a gyerekek szerint), rávetettem magam a netre és láss csodát: már tudom, hogyan hasznosíthatjuk az őszi terméseket – vagyis egy részüket – és vele egyidejűleg hogyan elégíthetem ki Nagylány csillapíthatatlannak tűnő vágyát az újabb és újabb bizsuk birtoklására.

Őszi nyaklánc makkból és üveggolyóból

őszi nyaklánc

Hozzávalók

  • makk kupak
  • kisebb üveggolyó
  • viaszos zsinór több színben
  • ragasztó(pisztoly)
  • fúrógép/ár és kisfejű csavarhúzó

Elkészítés

  • mossuk meg a makkok kupakjait
  • fúrjunk két lukat egymással szemben a kupakokra (nekem nem volt elég vékony fúrószálam, ezért először egy árral kijelöltem a lukak helyét, majd egy hegyes, nagyon vékony csavarhúzóval kifúrtam a lyukakat)
  • fűzzük bele a nyaklánc zsinórját (ízlés szerint szabjuk meg a hosszát)
  • most következik a ragasztás: igazgassuk el a zsinórt, majd tegyünk a kupakba egy kis ragasztót és illeszük, nyomjuk bele az üveggolyót
  • hagyjuk megszáradni
  • kössük meg a nyaklánc végét

őszi nyaklánc

Tipp

  • érdemes többet csinálni belőle, mert a téli iskolai vásárokra jól jöhet (olcsó, gyorsan elkészül), sőt, ajándékba is adható!

Forrás: Mom with Five