A vérrák és a genetika

Az eddigi legszélesebb képet kapták egy vérrák típus, a többszörös mielóma okairól 38 páciens teljes genomjának meghatározásával amerikai tudósok.

Az eredményeket a Nature tudományos magazin legújabb számában tették közzé. A mielómában szenvedő betegeknél a kóros fehérvérsejtek ellenőrizetlen osztódásba kezdenek. A csontvelőben termelődő fehérvérsejtek antitesteket gyártanak, hogy segítsék az immunrendszert a mikrobák legyőzésében. A többszörös mielóma tönkreteszi ezt a védelmet, ezáltal a fertőzés veszélyének teszi ki az érintett embert. E ráktípus túlélési ideje kicsi.

A páciensek DNS-ének teljes dekódolását 21 észak-amerikai intézetben végezték. A DNS kódban lévő apró különbségek, a jelen lévő génvariációk közelebb vihetik a kutatókat annak megállapításához, hogy miért vannak a betegség kockázatának inkább kitéve egyesek, mint mások.

ver69

"Most először tudtuk molekuláris szinten megnézni, mi okozhatja a rosszindulatú folyamatot" – mondta David Siegel, a Hackensack Egyetem John Theurer Rákközpont munkatársa. A DNS-változatok előzetes elemzése azt mutatja, hogy a sejtek fehérje előállításának útvonalaiban fordulnak elő olyan eltérések, amelyek lehetővé teszik, hogy a kóros sejt túléljen és szétszóródjon.

A tanulmány elsődleges haszna a betegség alapjainak megértése, a kutatók reményei szerint azonban a későbbiekben ez a tudás alkalmat teremt új gyógyszerek kifejlesztésére is, amelyek segítségével a mostani 40 százalékos 5 éves túlélési arány megemelkedhet.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.