Sokkoló cigisdobozok 2012-től

Holttestek, sebek, elfeketedett tüdők: sokkoló fényképek díszítik 2012 szeptemberétől az Egyesült Államokban eladott cigarettásdobozokat.

Az amerikai kormányzat, így kívánja felhívni a nagyközönség figyelmét a dohányzás káros hatásaira. 2012 szeptemberétől az FDA (a dohányárukkal kapcsolatos szabályokért is felelős amerikai gyógyszerügyi hatóság) megköveteli, hogy valamennyi cigarettacsomagoláson és reklámon figyelmeztető feliratokat helyezzenek el – áll a hivatal honlapján.

A cigarettásdobozokon és a reklámokon eddig is volt a dohányzás veszélyeire figyelmezető felirat, de 25 év óta most először döntött a kormányzat úgy, hogy ilyen látványos kommunikációs eszközhöz nyúl – közölte az FDA.

shutterstock_69196813

Az egyik felvételen egy holttest látható, a mellén összevarrt sebbel, a "Figyelem, a dohányzás megölheti" felirattal. Az Egyesült Államokban naponta mintegy 1200 ember hal meg a dohányzással kapcsolatos betegségekben.

A figyelmeztetések a dobozok elülső és hátsó oldalának 50, a reklámfelületnek pedig 20 százalékát borítják majd – közölte az FDA, amely abban reménykedik, hogy a figyelmeztetések bevezetése jelentős következményekkel jár a közegegészségügyre a dohányosok számának csökkenésével, ami életeket ment meg, növeli a születéskor várható élettartamot és csökkenti az egészségügyi kiadásokat.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.