Influenza nyáron? Más mint a téli

Az egyik leggyakoribb, nagy tömegeket érintő, gyorsan terjedő vírusos légúti megbetegedés folyamatosan jelen van a Földön. Jelentőségét a megbetegedettek magas száma, és az önmagában nem gyakori, de összességében mégis nagyszámú, esetenként halálos kimenetelű szövődmények adják. A WHO jelentésében az influenza aktivitás nő a déli féltekén, és továbbra is alacsony másutt.

inf

Magyarországon ugyan a késő-ősztől kora-tavaszig terjedő időszakban, leggyakrabban januárban lépnek fel kisebb nagyobb influenzajárványok, melyek 2-3 évenként több százezer megbetegedést okoznak. Előfordul azonban nyári influenza is, de ezeket nem nevezhetjük járványosnak.

Odafigyelni mindenképpen érdemes rá, már csak azért is, mert közismert tünetei más betegségeket is jelezhetnek. Az orvosok szerint ez a vírus más mint a téli, nem hat rá a védőoltás, a tünetei is kellemetlenebbek. Az influenza lappangási ideje a fertőzéstől számítva néhány óra, 1-2 nap.

A betegségre kezdetben sokkal inkább jellemzőek az általános panaszok, mint a légúti tünetek. Hirtelen kezdődő láz, gyakran hidegrázással, borzongásokkal, fejfájás, végtag- vagy ízületi fájdalmak, szegycsont körüli fájdalom, fáradtság, rossz közérzet, étvágytalanság a kezdeti panaszok.

influenza3

Gyermekkorban gyakori az émelygés, hányinger, hányás, olykor hasmenés is. Nem ritka a száraz köhögés, mely csak később válik hurutossá, kaparó érzés a torokban, toroklobosság, később orrfolyás is felléphet. Fokozatos kezdet, láztalanul vagy hőemelkedéssel kísért hurutos köhögés, nátha inkább más légúti vírusfertőzésre utal.

A vissza-visszatérő járványos megbetegedéseket szezonális influenzának nevezzük. Mint emlékezetes, 2009. március-áprilisban új influenza vírus, az u.n. sertés influenza vírus bukkant fel Mexikóban és az Egyesült Államokban, amely az ismert szezonalitástól eltérően a nyári hónapokban is gyorsan terjedt világszerte. A vírust  “új H1N1 vírusnak” nevezték, vagy a világjárványt okozó szerepére utalva “pándémiás (H1N1) 2009” névvel illette az Egészségügyi Világszervezet.

A tisztiorvosi szolgálat figyeli az influenzás megbetegedéseket, a járványügyi szakértők szerint, ha ilyen előfordul, valószínűleg külföldről hozhatják be az influenza vírust.

influenza1

A WHO ötvenegy országot átfogó figyelő hálózata, melynek része a magyarországi pont is,  az idén nyáron az Influenza A (H1N1), Dél-Afrikában pedig az A (H3N2) volt a leggyakrabban észlelt influenza vírus.  

Az influenzavírust a beteg a klinikai tünetek kezdetétől annak végéig, általában 7 napig üríti orrváladékával és köhögés közben képződött cseppekkel.

Közvetlen kontaktus a beteggel fokozott fertőzési veszéllyel jár. Átmenetileg a váladékkal szennyezett kezek és tárgyak is terjeszthetik a vírust. Gyakori készmosás szappannal és meleg vízzel, az esetlegesen szennyezett tárgyak tisztítása szokásos tisztítószerekkel megfelelő hatású. (orvosikozpont.hu)

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.