Videojátékkal az egészséges öregedésért

Egyes videojátékok hatékony eszközként szolgálhatnak az idősek egészségi állapotának és általános hangulatának javítására – derült ki egy nemrég megjelent tanulmányból.

A legfrissebb kutatások szerint az úgy nevezetett aktív videojátékok kognitív stimulációval, szociális interakcióval, mozgásra ösztönzéssel és a játék örömével segítik az időseket. A Games for Health Journal című tudományos lap vizsgálatai szerint az idősebbek teljesebb és önállóbb életet élhetnek, ha rendszeresen játszanak.

"Az idősek gyakran feláldozzák hobbijaikat és más elfoglaltságaikat azért, hogy egy intézetben, biztonságban és kényelmesen élhessenek életük végéig" – nyilatkozta Dr. Bill Fergusson, a szaklap főszerkesztője. "Emiatt azonban nem kell minden szórakozási és mozgási lehetőséget kizárniuk az életükből. A videojátékok remek elfoglaltságot jelenthetnek, hiszen megmozgatnak és szórakoztatnak egyszerre, ez pedig nagyon jó hatással lehet az idősebbekre."

idos_par5

A digitális játékok otthoni körülmények között a viselkedésterápia módszereivel motiválják a betegeket, hogy jobban vigyázzanak magukra és próbálják meg saját maguk ellátni krónikus betegségeiket. A videojátékok a rehabilitációban betöltött szerepéről bővebben az "Interaktív Videojáték Technológiák az Idősek Függetlenségéért" című cikkben olvashatnak az érdeklődők.

A szakértők szerint a videojátékok remek alternatívát nyújthatnak a hagyományos edzések mellett.

Spanyol kutatók Hollandiában, Görögországban és Spanyolországban megvizsgálták, melyek azok a tényezők, amelyek a leginkább motiválhatják az időseket a játék közben. A három legfontosabb motiváló erő a közös játék szociális élménye, a kognitív és fizikai aktivitás okozta kihívás, valamint az új képességek tanulása. Dr. Unai Diaz-Orueta és kollegái a "Hogyan érjük el, hogy az idősebbek érdeklődjenek a videojátékok iránt?" című cikkben összegezték kutatási eredményeiket.

Mind a két fent említett cikk elolvasható a Games for Health Journal című szaklap weboldalán.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: