Készül az ebola elleni oltás

200 millió dollárt elérő kötelezettségvállalással gyorsítják az ebola elleni vakcina fejlesztési programját, melyért a Janssen Pharmaceutical Companies felel.

Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségtudományi Kutatóközpontjával (NIH) együttes kutatási program keretében kifejlesztett vakcinát kombinálják a Bavarian Nordic dán székhelyű biotechnológiai vállalat oltóanyagával. Ez a kombinált oltási séma a preklinikai vizsgálatokban rendkívül ígéretes eredményeket hozott, és a jelenlegi tervek szerint Európában, az Amerikai Egyesült Államokban és Afrikában január elejétől egészséges önkénteseken fogják vizsgálni annak biztonságosságát és immunogenitását. A vakcinából 2015-ben több mint egymillió dózis gyártását tervezik, és ebből várhatóan 250.000-et 2015 májusáig, a klinikai vizsgálatok széles körű felhasználására le is szállítanak.

„Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségtudományi Kutatóközpontjával partnerségben végzett preklinikai vizsgálatok során a kombinált vakcina teljes védelmet nyújtott az ebola ellen – számolt be dr. Johan Van Hoof, a Janssen fertőző betegségekkel és vakcinákkal foglalkozó részlegének nemzetközi vezetője. – „A PER.C6 nagy denzitású sejtelőállító technológiánk segítségével nagy mennyiséget tudtunk előállítani a vakcina Janssen komponenséből, melyet a vizsgálatokra szántunk, és már megkezdtük a gyártást, hogy teljesülhessen a célunk, azaz a következő néhány hónapban a klinikai vizsgálatokhoz rendelkezésre álljanak ezek a vakcinák.”

vizsgálat

Az alkalmazott oltási rend szerint két vakcinát kell használni – ezek egyike a Janssen Pharmaceutical Companies cégcsoport részét képező Crucell Holland B.V. AdVac technológiáján, a másik pedig a Bavarian Nordic MVA-BN technológiáján alapul. A Johnson & Johnson a folyamatok felgyorsítása érdekében részesedést szerzett a Bavarian Nordic cégben, ezáltal azonnali tőkét biztosítva a  vakcinájának fejlesztéséhez.

 „Nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy a vakcinákkal kapcsolatos szakértelmünkkel, gyártó kapacitásunkkal, szakembereinkkel és erőforrásainkkal segítsük az ebola okozta válság megoldását. A világ egyik vezető egészségügyi vállalataként komoly felelősség hárul ránk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk e sürgető, eddig még nem gyógyítható kór kezelése érdekében” – jelentette ki Alex Gorsky, a cég elnök vezérigazgatója.

A járvány kiindulási gócpontja, Nyugat-Afrika természetesen prioritást élvez, a későbbiekben a vakcinák elosztása a WHO koordinációjával történik, míg a gyártás le tudja fedni a teljes szükségletet.

Forrás: