Az immunrendszer miatt gyilkol időskorban az influenza

Kiderült, hogy az idős influenzás betegek végzetes tüdőkárosodását nem a vírus, hanem a gyulladással küzdő immunrendszer okozza.

Az influenzajárvány évente 250-500 ezer ember halálát okozza világszerte; az áldozatok 90 százaléka 65 évesnél idősebb. Köztudott, hogy az idős emberek nagy veszélyben vannak a járvány idején, de hogy miért annyira veszélyes rájuk a vírus, arra most sikerült rávilágítania egy amerikai kutatásnak.

A Yale Egyetem laboratóriumában először az idős és fiatal emberek influenzafertőzésre adott immunválaszát hasonlították össze. Úgy találták, hogy az idős páciensek immunsejtjei sokkal kevesebb interferont, azaz vírusirtó (pontosabban szaporodásukat gátló) fehérjét termelnek, mint a fiatalok sejtjei.

„Az idősebbeket eleve érzékenyebben érinti az influenza, mivel a vírussal szemben gyengébb immunválaszra képesek” – idézi a kutatást vezető Akiko Iwasaki biológust a Science Daily. A csoport ennek igazolására egereken kísérletezett. Az idős embereket szimbolizáló egereknél blokkolták a vírus felderítését végző géneket, ezáltal az influenza korlátlanul szaporodhatott a szervezetükben.

„Rájöttünk, hogy a magas vírusszám önmagában nem elég hozzá, hogy megölje az egereket, ehhez a szervezetük reakciója is kellett” – összegezte a professzor.

időskor2

Az influenza erős gyulladást okozott, amit a szervezet fehérvérsejtek termelésével próbált meg leküzdeni.

A fehérvérsejtek viszont a gyulladás csillapítása közben a tüdő szöveteit is károsították – ez lett végül a halál közvetlen oka.

„Ha az embereknél is ugyanaz a folyamat játszódik le, mint az egereknél, akkor új módszereket kereshetünk az idős influenzabetegek kezelésére – mondta el Akiko Iwasaki.

Ahelyett, hogy a vírusok szaporodását gátolnánk, inkább a tüdőt roncsoló immunsejteket kellene megfékezni. A gyulladáscsökkentők kiemelt szerepet kaphatnának ebben a történetben – tette hozzá.

Forrás: Hirado