Tévhitek az AIDS-ről

1981. december 1-jétől jegyzik, mint különálló betegség, azóta december elseje az AIDS elleni küzdelem világnapja.

Az AIDS a XX-XXI. század nagy erkölcsi és társadalmi problémáinak egyike. A modern kor pestiseként is emlegetik. Nem válogat szegény és gazdag, szép és csúnya között, bárki megfertőződhet.

A halálos kór terjedése

Az AIDS a HIV (az emberi immunhiány vírusa) által előidézett tünetegyüttes. A vírus az immunrendszer sejtjeit pusztítja, mely az immunrendszer fokozatos leromlásához vezet. A fertőzés után a tünetek általában évekkel később jelentkeznek, eközben a fertőzöttek továbbadhatják a vírust.

Nyálkahártyán keresztül, vagy különböző testfolyadékok által terjed; ilyen közeg a vér, az ondó, a hüvelyváladék, az előváladék és az anyatej. A fertőzés bekövetkezhet közösülés vagy vérátömlesztés során, fertőzött injekciós tű által, anya és csecsemő között a terhesség, szülés és szoptatás alatt, illetve ha az említett folyadékok valamelyike egy nyálkahártya- vagy bőrsérüléssel érintkezik.

Globális probléma

A vírus terjedésének menete 1959-ig vezethető vissza. A legtöbb tudós szerint, a HIV Fekete-Afrikában alakult ki a XX. század első felében. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint, 2007-ben 33,2 millió ember szenvedett AIDS-ben, és 2,1 millió halt bele, ebből 330 ezer gyerek volt. A fertőzöttek több mint háromnegyede Fekete-Afrikában él.

v%25C3%25A9r17

Magyarországon nem ismert a HIV fertőzöttek száma

A szexuálisan aktív lakosság 0,11%-a HIV fertőzött a szakemberek szerint. A különböző szexuális orientációkat vizsgálva, a Magyarországon kiszűrt HIV fertőzöttek közül 847 homoszexuális, 279 heteroszexuális úton kapta el a fertőzést, ami 75-25 százalékos aránynak felel meg.

Világviszonylatban a heteroszexuális fertőzöttek száma meghaladja a homoszexuális fertőzöttekét. Egyes afrikai országokban a teljes lakosságnak akár a harmada is fertőzött, s ők is főleg heteroszexuálisok.

Tévhitek a fertőzésről

A szokásos hétköznapi érintkezés nem jelent fertőződési kockázatot: a fertőzöttel vagy akár AIDS-beteggel együtt történő közlekedés, a vele való kézfogás, a közös evőeszköz-, fürdőszoba-, WC-használat, valamint a harapással nem járó gyengéd csók, a tüsszentés, köhögés, az uszoda, a vérszívó rovarok és az élelmiszerek önmagukban veszélytelenek.

A vírus a szabad levegőn pár perc alatt elpusztul, de kerülni kell a közös fogkefe vagy borotva használatát. Csókkal a HIV nem terjed, mert a nyálban a vírus mennyisége elenyésző. Fertőzés azonban előfordulhat akkor, ha a csók során a szájban vér van!

szex4805

Még nincs ellenszer, ezért védekezz!

Jelenleg nincs ellenszer, vagy védőoltás az AIDS ellen. Megelőzésének lehetséges módszerei az óvszer használata szexuális érintkezés során, vagy a monogám partnerkapcsolat. A fecskendővel vagy vérátömlesztéssel való terjedés visszaszorításának érdekében, át kell térni az egyszerhasználatos fecskendőre, valamint a vérkészítményeket is szűrni kell.

Ma már igen nagy hatékonyságú gyógyszerek léteznek, amelyekkel ugyan nem gyógyítják a betegséget, de nagymértékben lelassítják az immunrendszer pusztulását. A HIV-fertőzés ilyen módon kezelhető krónikus fertőzés. 2005-ben eredményes kutatások folytak az AIDS kutatásban, 2011. szeptember 2-án pedig francia tudósok felfedeztek egy olyan fehérjét, amely gátolja a HIV vírus szaporodását.

Freddy Mercury a legismertebb AIDS beteg

A Queen frontembere 1991. november 24-ig, vagyis halála pillanatáig titkolta mind a betegségét, mind a szexuális irányultságát, mégis az egyik leghíresebb biszexuális zenei előadóként, valamint az AIDS betegség egyik leghíresebb áldozataként vonult be a történelembe.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.