Felfázás, hólyaghurut, hólyaggyulladás?

Ősszel és télen gyakran nehezítik a nők életét bizonyos problémák, amit sokszor csak „felfázásnak” hívunk.

Megkérdeztük dr. Illanitz Elemért, a Dr. Rose Magánkórház szülészeti és nőgyógyászati osztályvezetőjét, hogy mit kell tudnunk ahhoz, hogy megússzuk ezt a kellemetlenséget, vagy ha már érintettek vagyunk a témában, akkor mit tehetünk, hogy mihamarabb „túl legyünk” rajta.

„Mindhárom fogalom egy-egy tünetcsoportot jelent, mely életének egy bizonyos szakaszában minden nőt elér, és ha nem jól kezelik, sajnos sokáig el is kísér. Jellemző, hogy a serdülőkor utáni időszaktól az idős korig bármikor előfordulhat”– kezdi Illanitz doktor.

Mint megtudhattuk, a hólyagnyálkahártya megbetegedése – vérbővé válása – gyakoribb vizelési ingereket okoz, nehezebb visszatartani és kis kapacitás mellett is úgy érzi a beteg, hogy nagyon sokszor kell WC-re mennie.

A gyakori ürítés vizeléskor csípő vagy égő érzéssel, a vizelés végén pedig görcsös alhasi fájdalommal járhat. „Ilyen esetben mindig bakteriális hólyaggyulladás alakul ki – szerencsés esetben az orvoshoz jutásig bő folyadékfogyasztással a tünetek csökkenthetők -, de minden esetben rövidtávú nagydózisú széles spektrumú, gyorsan ható antibiotikumra van szükség”– hallhatjuk dr. Illanitz-tól.

Amennyiben a tünetek csökkenése miatt nem fordulnak orvoshoz a betegek, a baktérium tartósan megtelepedhet a hólyagban, és visszatérő hólyaggyulladásokat hozhat létre.

go88e6ta2

„A már jelenlevő baktérium minden olyan hatásra, amely alhasi vérbőséget okoz, szaporodni kezd, így gyorsan kialakuló, kínos panaszok lépnek fel. A hideghatás, forró fürdő, szex, hastánc, nagyon csípős fűszeres ételek (vizeletben kiválasztódva) fellobbanthatják a hólyaggyulladást”- mondja a szülész-nőgyógyász.

A doktor úr elmondásából is arra következtethetünk, hogy vegyük komolyan a tüneteket: véres vizelet esetén minden esetben olyan nyálkahártya sérülés jön létre, amely a baktériumok megtelepedésének kedvez – ami nem kívánt eljegyzés lehet egy húgyúti infekcióval. Minden esetben törekedni kell a baktérium kimutatására mert a hosszú távú megelőzés csak ennek birtokában lehetséges.

Megelőzhető-e hólyaghurut? „A válasz egyértelmű: sajnos nem” – mondja Illanitz doktor. Szerinte kétféle nő létezik: akinek volt, és akinek lesz, persze nem mindegy milyen gyakran és milyen súlyos formában támad a betegség.

A bő folyadékfogyasztás, a réteges öltözködés,  az extrém hideg kerülése, higiénés szabályok betartása  javíthatja esélyeinket a kórokozókkal szemben.

4wxebf1w1

Enyhébb felfázásos tüneteket lehet kezelni gyógynövénnyel, teával, bő folyadékkal, de ha egy nap alatt nem múlik el, szakorvosi segítség szükséges.

„Fontos leszögezni, hogy a baktérium nem kívülről támad! A velünk együtt élő baktérium kerül rossz helyre- folytatja a szakember-, és ha a  szaporodásához ideális körülményeket talál – PH érték módosulása, vérbőség, tápanyag -pl.cukor -, egy bizonyos csíraszám után heveny gyulladásos reakciót vált ki.”

Mint megtudhattuk, a lázas állapot már minden esetben szövődményt jelent. Vesemedence gyulladás kialakulása akár egy- két napon belül létrejöhet.

Az alsó húgyutakat érintő panaszok, diszkomfort érzések okai nőgyógyászati eredetűek is lehetnek.

Alapszabály és jó tanács minden hölgy részére: a mielőbbi szakorvosi kezelés vezet csak tartós és gyors gyógyuláshoz, ahogyan szakértőnk is hangsúlyozta.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.