Egyre több az influenzás

A múlt héten mintegy tizenhárom százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint az azt megelőző héten; a vírust tíz beteg szervezetében mutatták ki – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán a honlapján.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint január 30. és február 5. között összesen 11.500-an keresték fel orvosukat, ugyanakkor az emelkedés ellenére a megbetegedések előfordulási gyakorisága az előző év azonos hetében regisztrált érték egyötödét sem érte el – tették hozzá.

Az év 5. hetében az ország tizennégy közigazgatási területén emelkedett, öt megyében csökkent, egy megyében nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez képest. A legtöbb beteget Pest, Békés, Heves és Zala megyében, a legkevesebbet Nógrád és Bács-Kiskun megyében regisztrálták. A megelőző héthez viszonyítva a betegek orvoshoz fordulási gyakorisága Heves megyében megháromszorozódott, illetve duplájára nőtt Csongrád megyében – hangsúlyozta az OEK, de hozzátették: influenzaszerű megbetegedések tömeges előfordulásáról az ötödik héten nem érkezett jelentés.

Mint írták, az 5. héten 97 influenza-gyanús betegtől küldtek vizsgálati anyagot az OEK légúti vírus osztályára. Ezekben összesen nyolc influenza B és kettő influenza A vírust azonosítottak.

oltas4

Az elmúlt év 40. hete óta tartó influenza-szezonban az elmúlt hét végéig összesen hétszáz vizsgálati anyagot dolgoztak fel az OEK légúti vírus osztályán. Az adatok legutóbbi összesítéséig tizenhat betegnél influenza B vírus, nyolc esetben pedig influenza A vírust mutattak ki.

Az 5. héten a betegek több mint 43 százaléka volt 15-34 éves fiatal felnőtt, míg több mint 23 százalékuk a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott. A betegség tehát továbbra is a felnőtt korosztályt érinti leginkább, de az elmúlt héten már a betegek csaknem negyede volt 14 éven aluli gyermek volt, míg a 60 éven felüliek aránya alig több mint kilenc százalék volt.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) január elején jelezte, hogy Európában megkezdődött az influenzajárvány. Múlt szombaton azt közölték, hogy az influenza aktivitása Európában alacsony. Akkor még kilenc ország – köztük a szomszédos Szlovákia – jelentett a múlt hetihez képest növekvő ütemű terjedést.

Múlt szombaton az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hivatalos facebook-oldalán azt közölte: Európában növekvő ütemben terjed az influenza. Az ECDC legfrissebb jelentése szerint január 20-26. között összesen 12 ország számolt be az influenza növekvő ütemű terjedésről.

ver60

Bulgáriában, Izlandon, Olaszországban és Spanyolországban meghaladta a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma, utóbbi két országból kiterjedt járványokat jelentettek. Emellett az esetek száma a szomszédos Romániában és Svédországban is a járványküszöb környékén mozgott.

Az ECDC adatai szerint Európában a bizonyítottan influenza okozta megbetegedések 96 százalékáért az A, 4 százalékáért a B vírus volt felelős, összességében továbbra is az influenza A(H3N2) vírus a meghatározó.

Forrás: