Baktériumokkal teli nyilvános illemhely!

A PLoS ONE-ban közzétett új kutatási anyag szerint a női és férfi nyilvános mosdók tele vannak kórokozókkal.

A Coloradói Egyetem kutatóit a vizsgálat során Gilberto Flores vezette. A tudósok szekvenálták a 6-6 női és férfi nyilvános illemhelyen begyűjtött minták baktériumainak DNS-ét. Kiderült, hogy a leggyakrabban látogatott helyiségek súlyosan fertőzöttek. 19 különböző törzset sikerült beazonosítaniuk az ajtókon, kilincseken, a padlón, sőt, a szappanon és az adagolókon is. A legtöbbjük könnyedén kerül egyik helyről a másikra egy egyszerű érintéssel is.

A kutatók felfedezték, hogy a baktériumok legtöbbikének forrása maga az emberi bőr, például az egészséges emberen is előforduló Staphylococcus aureus esetében is. Flores elmondta, hogy nagy részük ártalmatlan ugyan, de akadtak köztük olyanok is, melyek betegségeket okozhatnak. „Számítottam rá, hogy a legtöbb felületen ott lesznek az emberi baktériumok. Elég azonban szappannal és vízzel kezet mosni ahhoz, hogy biztonságban érezhessük magunkat” – javasolja a kutató.

Forrás: