Szűrés = Önvédelem

Hivatalosan edukációs kampánynak nevezik azt az országos, figyelemfelkeltő, felvilágosító eseményt, amelyet a Magyar Urológusok Társasága hét év óta évente megismétel, szorgalmazva, hogy minél többen értsék meg: a szűrés = önvédelem.

Pajor László, a Szegedi Urológiai Klinika intézetvezető professzora, a társasága elnöke szerint bár az egy hétig tartó intenzív, közvéleményt orientáló rendezvény eredeti célja a prosztatarákszűrés volt, ma már ennél sokkal többről van szó.

Az egyhetes egészségnevelő kampány az európai országokkal közösen történik, mindenhol egy időben, azonos céllal – mondja. – Elsősorban ugyan a sokáig "szégyenbetegségként" kezelt prosztatakórokra szeretnénk felhívni a figyelmet, különös tekintettel a prosztatarákra, mely a 45 éven felüli férfiak számára kiemelt kockázatot jelent.

A prosztatarák a tüdőrák után a második leggyakoribb rákfajta, melynek száma évről-évre nő, és kíméletlenül szedi áldozatait. A számok önmagukért beszélnek: világviszonylatban 3 percenként prosztatarák áldozata lesz egy férfi. Hazánkban évente 3500-4000 új beteget regisztrálnak, holott a szűrés jó néhány százalékkal csökkenthetné az időben megkezdett terápia eredményeként a halálesetek számát.

ferfi8

A szűrés ez esetben is szinte az unalomig hangsúlyozott fontosságú lépés. Ezt erősíti meg a professzor is, mikor arról beszél, hogy ma már abszolút modern diagnosztikai módszerek állnak az urológusok rendelkezésére, a prosztata kóros elváltozásait korai stádiumban képesek felismerni, és ezek a vizsgálatok igen csekély kellemetlenséggel járnak, amelyek semmiképpen nincsenek arányban az esetleges, súlyos megbetegedések okozta traumával, és fájdalommal.

Mindennek ellenére a magyar férfiak idegenkednek ezektől a szűrővizsgálatoktól, talán valami helytelenül értelmezett szégyenérzet, félelem, vagy csupán hanyagság, lustaság miatt, de struccpolitikájuk révén sokkal kevesebben keresik fel a szűrőhelyeket, mint más országokban.

Már a 30-40 éveseket is érinti

A prosztata kóros elváltozásai nemcsak idős korban jelentkezhetnek, már a 30-40 éveseknek is 10-25 százalékát érintik. Az 50 év felettieknek 50 százaléka, a 70 felettiek 75 százaléka, a 80 felettieknek pedig már 95 százaléka számít veszélyeztetettnek.

gumikesztyu8

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden esetben rosszindulatú daganatról van szó – hangsúlyozza a szakember. – A prosztata más rendellenességeket is okoz. Minden harmadik férfinek van 50 éves életkor felett például vizeletürítési, illetve vizelettartási gondja. Ennek oka leggyakrabban a prosztata jóindulatú megnagyobbodása, ami hatékony, megbízható terápiával gyógyítható. Korai felismerés esetén sok rákos daganatos elváltozás is "megszelídíthető", illetve kezelhető, a ma alkalmazott, személyre szabott orvosi koncepció szerint, amelyhez mind a gyógyszerek, mind pedig a technikai eszközök rendelkezésre állnak.

Pajor László közlése szerint a fejlettebb országokban sokkal többen élnek a kínálkozó lehetőségekkel, nyolcszor annyian mennek el szűrésre a férfiak, mint nálunk, holott a szűrés révén ötödével csökkenthető a halálesetek száma. Mindezt sokszor el lehet mondani, meg lehet ismételni, de erőszakkal senkit sem lehet vizsgálatra vinni. Mindenki önmaga felelős egészségéért. Most a fővárosban és a megyeszékhelyen is alkalom kínálkozik majd szeptember 12. és 18. között, a kampány idején, hogy regisztrálják magukat mindazok, akik a szűrés mellett döntenek.

Külön aláhúzza a társaság elnöke, hogy nem csak férfiakra számítanak. A prosztataszűrés ugyanis kibővült: urológiai szűrésről van szó. Ami azt jelenti, hogy az urológiai betegségek széles skálájára vonatkozik a szűrés, a vesekőtől a merevedési zavarig, a vizelet visszatartási gondoktól a különféle húgyúti gyulladásokig.

Az évről évre ismétlődő, egészségtudatosságra nevelő kampányt a Magyar Urológusok Társasága a kezdeményezésen túl anyagilag és erkölcsileg is támogatja, azt remélve, hogy minél többen élnek a lehetőséggel, és megszabadulva előítéleteiktől megjelennek a szűréseken.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.