Valóban szelektív hallás

Valóban kikapcsoljuk a körülöttünk lévő zajokat, ha valamire nagyon koncentrálunk – idézte brit kutatók megállapítását pénteken a The Daily Telegraph.

A University College London kutatói 100 felnőttet vontak be számítógépes tesztekbe, amelyek mellett valójában azt vizsgálták, hogy meghallják-e a feladatok megoldása közben lejátszott hangot a résztvevők.

Az önkéntesek könnyebb és nehezebb feladatokat kaptak. Könnyűnek számított például az, hogy két, egymást keresztező vonal színe eltérő-e vagy azonos. A nehezebben megválaszolható, töprengésre késztető feladatok között olyanok voltak, hogy például a képernyőn egymást keresztező vonalak egyforma vagy különböző hosszúságúak-e.

munka48015

A tesztalanyok fejhallgatót viseltek a feladatok végrehajtása közben, melyről azt mondták nekik, hogy jobb koncentrálásuk érdekében kapják. Ezzel szemben a tesztek megoldása közben alkalomszerűen hangokat játszottak le nekik a fejhallgatón át. A feladat megszakítása után feltették a résztvevőknek a kérdést, hogy hallották-e a hangot. Nilli Lavie kutatásvezető elmondta, hogy a könnyű feladatok közben a résztvevők 80 százalékában tudatosult a hallott hang, míg a nehéz feladatok közben csupán 20 százalékukban.

Az Attention, Perception and Psychophysics című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerzői szerint a "figyelmetlen süketség" vagy szelektív hallás egyébként mindennapi tapasztalat, például amikor egy jó könyv vagy akár egy újságcikk olvasása úgy elvonja valakinek a figyelmét, hogy meg sem hallja, ha szólnak hozzá.

Forrás: