Romlik-e a szemünk a szemüvegtől?

Az hogy valaki szemüveges, nem betegség, hanem állapot.

Látásunk milyensége elsősorban szemünk adottságaitól (méreti jellemzőitől) függ, ugyanúgy, ahogy például ruhaméretünk testalkatunk jellemzőitől.

Ahogyan az évek során változunk, úgy változik ruhaméretünk is, ha hízunk, nagyobbat vagyunk kénytelenek venni, ha fogyunk, örömmel szaladunk a varrónőhöz, vegyen be a kitágult nadrágból. Gondoljunk csak bele; a szűk nadrág okozta súlygyarapodásunkat?

Testi adottságaink mellett látásunk is változhat évről évre, ilyenkor, -ahogyan ruháinkat is lecseréljük-, más méretű szemüvegre van szükségünk.

Persze vannak szerencsések, akiknek sok éven keresztül ugyanaz az erősségű szemüveg jó, irigyeljük azokat is, akik 40 éves korukban is képesek felvenni az érettségi öltönyüket. 🙂

szemuveg3

Szemünk „romlását” tehát nem a szemüveg idézi elő. A „romlást” ilyenkor inkább „változásnak” kellene nevezzük.

Ön mikor volt utoljára látásvizsgálaton?

Fontos, hogy ne csak akkor látogassunk el a szemészhez, az optikushoz vagy az optometristához, ha úgy gondoljuk valami probléma van a szemünkkel. A szemészeti szűrést is rutinvizsgálatként kellene kezelni, amihez nem árt találni egy megbízható optikai szalont. Ilyen lehet például az Optiris Optika, aminek számos kirendeltsége van országszerte.

Forrás: