Látásjavító iPhone!

Jövőre számítógépről és iPhone-ról is letölthető lesz az alkalmazás, amely az agy tornáztatásával segít javítani a látást.

Az Ucansi nevű amerikai vállalat állítása szerint a GlassesOff alkalmazás főleg a középkorúak látását fogja javítani úgy, hogy szemük állapota olyan lesz, mint tíz évvel fiatalabb korukban, így sokkal ritkábban kell majd szemüveget hordaniuk.

A New Scientist című lapban megjelent írás szerint a GlassesOff szoftveren végzett kísérletek szinte ijesztő eredményeket mutattak: a szemtorna után az alanyok két sorral lejjebb is el tudták olvasni a vizsgálati táblán található betűket, és feleannyi idejükbe telt egy újságcikk elolvasása

cqz72nhn

A távollátás legyőzésére kifejlesztett alkalmazás először az okostelefonokról lesz letölthető jövőre, majd hamarosan asztali számítógépről is elérhetővé válik. Használóinak először egy szürke alapon fehér kört mutatnak, ezután a monitor különböző részein gyors egymásutánban képek villannak fel előttük. A képek egy része üres, más részükön Gábor-foltoknak nevezett homályos vonalak láthatóak. A feladat célja az, hogy kiválasszák ez utóbbiak közül azokat, amelyek a fehér kör helyére esnek. A játék tempója egyre gyorsul.

„Az agyat használjuk szemüvegnek. Minden egyes változás az agyban történik.” – idézte a Daily Mail Uri Polatot, az Ucansi cég egyik alapítóját.

Forrás: