Írott jelnyelv?

A jelnyelvben használt kézjeleket közvetlenül írott szöveggé alakító számítógépes program kifejlesztésén dolgoznak a szakemberek Nagy-Britanniában.

A világon eddig egyedülállónak számító technológia a kutatók reményei szerint egy éven belül elérhető lesz és alapjaiban fogja megváltoztatja a hallássérültek kommunikációját, hatalmas segítséget nyújtva számukra a munkaerőpiacon való boldoguláshoz. A kézjeleket egyszerű kamera rögzíti, és a program azonnal írott szöveggé alakítja át a mozdulatokat, így az a személy, akivel a felhasználó a számítógépen keresztül beszélget, a jelnyelv ismerete nélkül is mindent meg fog tudni érteni.

A kutatók azt remélik, hogy a Hordozható Jelnyelv Fordító (Portable Sign Language Translator, PSLT) elnevezésű alapprogramot sikerül a laptopokon, táblagépeken, okostelefonokon és egyéb hordozható eszközökön is elérhető alkalmazássá tenni. A skóciai Aberdeen-i Egyetem kutatói által fejlesztett szoftver számtalan jelnyelv, köztük a Nagy-Britanniában több mint hetvenezer ember által használt brit változat (British Sign Language, BSL) fordítására is alkalmas.

munkaido7

A program képes megtanulni a felhasználó saját – például a munkájában használt gyakori kifejezéseket tartalmazó – szótárát. "A technológia célja, hogy a hordozható készülékek révén a jelnyelvet használó emberek felül tudjanak kerekedni az általuk tapasztalt kommunikációs kihívásokon" – hangsúlyozta Ernesto Compatangelo, a program fejlesztésében részt vevő Technabling nevű hasznosító vállalkozás – az egyetem fejlesztési eredményeinek piaci hasznosítására létrehozott cég – alapítója.

"A technológia egyik legújítóbb és legizgalmasabb vonása, hogy lehetőséget ad a jelnyelv használóinak a számukra fontos kifejezések és gondolatok saját jelekkel való megfogalmazására, amelyeket ez idáig nem tudtak könnyen kifejezni a brit jelnyelv révén" – idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

vid4u.init(450,337,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: