Csoda a zöldhályog ellen!

Mikrocsippel ellátott elektronikus kontaktlencse lehet a csodafegyver a glaukóma, avagy zöldhályog ellen, mely igen gyakran vezet vaksághoz.

Angliában nagyjából félmillió embert érint a fenti betegség, bár egyes tanulmányok szerint az esetek fele el sem jut az orvosokig. Az új eszköz – mely a Triggerfish Sensor névre hallgat – hozzásegítheti a szakembereket, hogy minél korábban diagnosztizálhassák a problémát, és ezáltal minél hatékonyabb kezelést nyújthassanak, melynek köszönhetően jóval kevesebb beteg látása kerülne veszélybe.

A szilikonból készült szenzor egy mikroprocesszort tartalmaz, melyben egy elektronikus áramkör napi huszonnégy órában ellenőrzi a szemnyomás mértékének váltakozását, ugyanis a zöldhályog kialakulásának hátterében leggyakrabban ennek megnövekedése áll.

Bobby Qureshi szemész szakorvos – az első angol sebész, aki kipróbálta az eszközt – beszámolt róla, hogy a szemnyomás a nap során számtalanszor változik, és úgy érheti el a legmagasabb mértéket, hogy a beteg azt nem is érzékeli, pedig az évek során mindez akár látásvesztéshez is vezethet. A zöldhályog hátterében a látóideg és a retina károsodása áll.

allergia110

Legtöbb esetben mindez a magas szemnyomással függ össze, ami olyankor alakul ki, ha a könnycsatornákat blokkolja valami, és így a csarnokvíz nem jut el a szemgolyókig. Ez a folyamat sajnos visszafordíthatatlan szemkárosodásokat okoz, bár megfelelő kezeléssel a romlás megállítható.

Az új eszközben az a legnagyszerűbb, hogy még alvás közben is ellenőrzi a szemnyomást anélkül, hogy viselőjének bármiféle kellemetlenséget okozna. Huszonnégy órányi viselés után a betegből eltávolítják a lencsét, a szakember pedig letölti az azon található adatokat, melyekből nyomon követhető, miként váltakozott az illető szemnyomásának mértéke a nap során.

Az eszközt Németországban, Franciaországban, Svájcban, Olaszországban, Spanyolországban és Japánban már sikerrel alkalmazzák, és nemrégiben Angliában is sor került az első kezelésre.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.