A TBC visszaszorítása és a dohányosok számának csökkentése a cél!

Március 24-en volt a TBC Világnapja. 1882-ben Robert Koch ezen a napon jelentette be a tuberkulózist okozó baktérium felfedezését.

Magyarországon az utóbbi két évtizedben folyamatosan javult a TBC járványügyi helyzete, minden évben tovább csökkent a megbetegedettek száma. A legfrissebb adatok szerint 2013-ban már csak 1045 új beteget diagnosztizáltak, ami tíz százalékos javulás a megelőző évi adataihoz képest. Ez azt jelenti, hogy stabilan az alacsonyan átfertőzött országok között tartják számon hazánkat.

A Tbc tekintetében a legjelentősebb kockázati tényezőnek a hajléktalanság számít, körükben a legnagyobb arányú a betegség előfordulása. Az összes beteghez viszonyítva tíz százalék a hajléktalanok aránya.  A hajléktalanok tüdőszűrésére külön programot dolgozott ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a kiemelteket az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézettel együttműködve látják el. Az Intézet megfelelő programot dolgozott ki az országos és megyei tiszti főorvosokkal közösen az egészségügyi szolgálattal együtt nem működő betegek gyógykezelésének elősegítésére is.

tudo1

A folyamatosan javuló eredmények tették lehetővé 2014. január 1-jétől a régi tüdőszűrés szervezés átalakítását. Az alacsony megbetegedési szám miatt ma már nem indokolt a kötelező lakosságszűrés, ugyanakkor nagyobb figyelmet fordíthatnak a kockázati csoportok, így többek között a hajléktalanok, a fogvatartottak, a Tbc-s betegek hozzátartozói, illetve bizonyos foglalkozási csoportok kötelező szűrésére. Azok a 40 év feletti lakosok, akik saját elhatározásukból évente szeretnének tüdőszűrésre elmenni, továbbra is ingyenesen tehetik meg ezt.

Az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben a Tbc hatékony kezelése mellett immár egy éve eredményesen működteti a Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központot. Az Intézet nemcsak a Tbc visszaszorításáért, de a dohányzás következtében kialakuló megbetegedések számának csökkenéséért is mindent megtesz.

A dohányzás leszokás támogatási call center ingyenes 06-80-44-20-44 zöldszámára érkező hívásokat felkészült pszichológusok fogadják, akik szakmai segítségükkel kísérik végig a leszokási folyamaton a hozzájuk fordulókat. Egy-egy program legalább hat héten át tart, melynek keretén belül hetente kerül sor beszélgetésekre.

dohany

Az idei évtől a dohányzás leszokás támogatás teljes skálája elérhetővé vált a leszokni vágyók számára. Az ország közel száz tüdőgondozójában csoportos dohányzásleszokás támogatási program indul. Ennek keretében a dohányosok a hasonló problémákkal küzdő társaikkal, képzett szakorvos, szakasszisztens vagy pszichológus vezetésével működő nyolc-tíz fős csoportokban kaphatnak hasznos tippeket és adhatnak egymásnak támogatást a leszokáshoz.

Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központ a szakemberek számára folyamatosan továbbképzéseket szervez: a tüdőgondozók munkatársai közül már több mint 200-an elvégezték azt a tanfolyamot, amely a leszokás támogatásra készíti fel a résztvevőket.

A dohányzás leszokást a www.leszokaspont.hu weboldal is segíti, ahol megtalálható a csoportos, vagy egyéni leszokás támogatást nyújtó tüdőgondozók listája.  A honlapon sikeres leszokási stratégiákról is olvashatnak a látogatók. Egy költségkalkulátor segítségével ki is számolhatják, mennyit takaríthatnának meg azzal, ha végleg letennék a cigarettát.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.