Rákmegelőző pekándió

A pekándió megelőzi a szívbetegségek és a rák kialakulását, természetes antioxidánsai segítségével pedig csökkenti az erekben található gyulladást.

A csonthéjasok különösen gazdagok az E-vitamin egy speciális formája, a gammatocopherol tekintetében, a pekándió fogyasztása után nyolc órával pedig e jótékony anyag mennyisége megkétszereződik a szervezetben. A kutatók 16 férfit és nőt vizsgáltak meg, akiket három csoportra osztottak az étkezésük alapján. Egy részük pekánt evett, egy másik részük szintén, de vízzel elegyítve, a harmadik, amely kontrollcsoportként működött, pedig nem fogyasztott a növényből. A pekánt kapott csoportok vérében három óra elteltével egyharmadára csökkent a magas koleszterinszintért felelős anyag mennyisége.

„Korábbi kutatások már igazolták, hogy a pekándió jótékony antioxidánsokat tartalmaz. Ez az új kísérlet bebizonyította, hogy ezek felszívódnak a testben, így hatékony védelmet jelentenek bizonyos betegségek ellen.” – állítja Ella Haddad, a kaliforniai Loma Linda Egyetem táplálkozástudományi professzora, aki a The Journal of Nutrition című lapban jelentette meg a kutatási eredményeit.

shutterstock_86166491

„Ez a védelem különösen a daganatok és a szívbetegségek elleni küzdelemben jelentős.” – teszi hozzá Haddad.

Azt eddig is tudtuk, hogy a csonthéjasok egészségesek. A dió csökkenti a koleszterinszintet, a mandula tele van a csontképződéshez nélkülözhetetlen kalciummal, a brazíliai dióban pedig nagy mennyiségben található meg a szeléniumnak nevezett antioxidáns, amely bizonyos daganatok ellen nyújt hatékony védelmet. A Loma Linda Egyetemnek nem ez volt az első kutatása a témában. A folyóiratban korábban már megjelentetett tanulmányai szerint a pekándió 16,5 százalékkal csökkenti az LDL- és 11,3 százalékkal a teljes koleszterinszintet.

Forrás: