Klónok háborúja – Testközelben a limfóma

A nyirokrendszer rosszindulatú daganata, a limfóma az egyik legeredményesebben kezelhető daganatos betegség, amely azonban napjainkban eredményesen kezelhető. A későn, már előrehaladott állapotban szakorvoshoz kerülő betegek gyógyulási esélyei azonban jelentősen csökkennek.

A limfóma egyes altípusai leginkább a fiatal felnőtteket érintik, míg mások az idős korra jellemzőek. Nemzetközi adatok szerint (WHO) a hatodik leggyakoribb rákbetegségről van szó, Magyarországon évente körülbelül 2500 új beteget diagnosztizálnak.

A betegszám növekedésének csak az egyik oka a diagnosztika fejlődése, kutatások azt mutatják, hogy az iparosodás velejárói – így például a levegőszennyezés, a vegyszerhasználat – is növelhetik a betegség kialakulásának veszélyét.

Napjainkban többféle kezelés ismert, annyit viszont tudomásul kell venni a betegnek és a családnak, hogy a kezelés egyénre szabott, már csak azért is, mert nincs két egyforma limfómás beteg. A gyógyulási esélyük szintén más és más. Ha a betegséget frissen diagnosztizálták, ha a kór agresszív, illetve meghatározó, akkor eltérő a kezelés milyensége és a hogyanja.

rak2

A limfóma világnapján, a Magyar Rákellenes Liga szervezésében, a téma szakértői orvos-beteg találkozó keretében részletes tájékoztatást adtak a témáról. Dr. Lengyel Zsolt orvos igazgató, a betegség diagnosztizálása és a kezelési döntések meghozatala során egyre nagyobb szerepet játszó PET-CT-ről tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást.

Az eljárás során felismerhetőek a daganatos szövetek, a vizsgálat jól használható a kezelés hatékonyságának a mérésére is. Egyedi alkalmazása a 2-4 kemoterápiás ciklust követő PET-CT-vizsgálat, amely alapján a betegek további terápiája módosítható, kedvező esetben a további ciklusok el is hagyhatóak.

A limfóma kezelés nélkül a beteg halálához vezethet, a korszerű diagnosztikai és kezelési eljárásokkal egyes betegségtípusok közül tíz beteg közül akár kilenc is meggyógyulhat.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.