Kiújult bélrák, új kezeléssel

Ha a vastagbél vagy a végbél daganata a betegség korábbi stádiumának kezelését követően kiújult, és más szervekre is ráterjedt, akkor a kezelésre vonatkozó szakmai ajánlások nem veszik tekintetbe, hogy a rák eredetileg a vastagbélből vagy a végbélből indult ki; a terápiás ajánlások mindkét esetben ugyanazok.

Ha azonban a vastagbél vagy a végbél rákjának diagnosztizálásával egy időben, tehát már első alkalommal metasztázist találnak, akkor a szakmai ajánlások eltérőek lehetnek az áttétes vastagbélrák, és az áttétes végbélrák esetében. Az áttétes kolorektális rák bizonyos esetei – például azok, ahol a daganat áttétképzése a májra és/vagy a tüdőre korlátozódik – műtéttel kezelhető, sőt, akár gyógyítható. Bár a műtéttel nem kezelhető áttétes kolorektális rák, a mai ismereteink szerint nem gyógyítható, a betegség kordában tartására, az állapotrosszabbodás elodázására számos más hatékony kezelési mód áll rendelkezésre.

A kezelés célja ezekben az esetekben a rákos elváltozás megkisebbítése, illetve növekedésének fékezése a beteg jó közérzetének fokozása, és életének meghosszabbítása céljából. A kezelési terv kialakításában optimális esetben egy több orvosból álló csapat (onkoteam, onkológiai munkacsoport, multidiszciplináris team) vesz részt, amelynek tagja klinikai onkológus, sugárterápiás onkológus, radiológus, sebész, valamint egyéb daganatspecialisták.

shutterstock_621786341

Nagyon fontos, hogy ezek a szakemberek megfelelően kommunikáljanak a beteggel és egymással, hogy a beteg számára legoptimálisabb kezelési tervet tudják kialakítani. Az áttétes vastagbélrákban és végbélrákban szenvedő betegek kezelése nagymértékben egyénre szabott; nincs olyan kezelés, amely egységesen mindenkinek megfelelő.

Az előrehaladott kolorektális rák kezelésével foglalkozó orvosok a folyamatos kezelés fontosságát hangsúlyozzák. Ez azt jelenti, hogy számos fajta hatékony kezelés létezik, melyeket egymást váltó, sorozatos jelleggel végeznek, hosszabb életet és jobb életminőséget biztosítva a betegeknek.

Az optimális kezelési terv meghatározásának érdekében fontos a folyamatos, a beteget is bevonó konzultáció, hogy a kezelési lehetőségek előnyeit, kockázatait és lehetséges mellékhatásait fel lehessen térképezni. Egyes mellékhatások előre jósolhatók, és lehet, hogy a mellékhatások minimalizálása érdekében valamilyen előzetes kezelésre is szükség van.

bvozg3c42

A betegnek minden esetben alá kell írnia egy úgynevezett tájékoztatáson alapuló beleegyező nyilatkozatot, amely bizonyítja, hogy tájékoztatást kapott a kezelésekről és ezek várható velejáróiról. Nagyon fontos, hogy a beteg minden felmerülő kérdését beszélje meg kezelőorvosával vagy a nővérrel!

A rákbetegség és kezelése bonyolult, és a legtöbb betegben sok kérdés merül fel. Nem szabad szégyenkezni amiatt, ha valamit nem értettünk meg elsőre vagy újabb kérdéseink merültek fel! Ha nem kapunk a kezelőorvostól kielégítő választ, keressük meg az osztályvezető főorvost!

A bizonytalan eredetű vagy tévhiteken alapuló információknál sokkal jobb, ha a kezelést folytató osztályon kapunk választ, ahol minden leletünket, kórelőzményünket, kísérőbetegségeinket is ismerik.

A vastagbélrák mára az egyik leggyakoribb halálokká lépett elő hazánkban. Ne kockáztasson, inkább becsülje fel kockázatát velünk! Kattintson ide!

Forrás: