Jelentősen nőtt az onkológiai ellátásra fordított összeg

 Az onkológiai ellátásra szánt összes költés 2013-ra elérte a 160 milliárd forintot, a fekvőbeteg ellátásban 2001-től napjainkig csaknem megduplázódtak a daganatos betegségekre fordított kiadások az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) tanulmánya alapján.

A járó- és fekvőbeteg ellátásban az onkológiai betegségek ellátására tavaly mintegy 70 milliárd forintot fordítottak, a gyógyszertárakban ártámogatással kiváltott onkológiai készítmények költségei legalább 45 milliárd forintot tettek ki, tételes elszámolású gyógyszerekre 21,3 milliárd forint jutott, és más költségek mellett mintegy 9 milliárdot költöttek járóbeteg-ellátásra.

A magyarországi onkológiai ellátások finanszírozásáról készült OEP-tanulmány szerint 2013-ban 94 intézményben végeztek onkológiai járóbeteg szakellátást, 88-ban gondozást, 30 intézményben fekvőbeteg ellátást és 12-ben sugárterápiás ellátást.

rák kutatás2

Heves, Nógrád, Veszprém, Pest, Fejér és Tolna megyében az éves onkológiai ágykihasználtság a 40 százalékot sem érte el, a budapesti adat 60 százalék, a legnagyobb – 70 százalék feletti – ágykihasználtság Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében volt. Az ágyak alacsony kihasználtsága a megváltozott szakmai szemlélet következménye, a gyógyszeres kezelések nagy részét ugyanis napjainkban speciális járóbeteg ellátás keretei között végzik – írta az internetes lap.

A tanulmány készítői az erőforrások hatékony felhasználása érdekében olyan rövid-, és hosszútávra kitekintő onkológiai stratégia felállítását szorgalmazzák, amely kiterjed a megelőzésre, a szűrésre, a diagnosztikára és a kezelésre is. A napi.hu szerint az OEP a várható költségrobbanás kivédésére szükségesnek tartaná új finanszírozási technikák bevezetését is.

Rákos daganat diagnosztizálása esetén szinte minden esetben a kemoterápia a leghatékonyabb gyógymód – csakhogy a kezelés súlyos mellékhatásokkal járhat, nem csak fizikailag, de lelkileg is megterheli a beteget. Ezért hozták életre Dr. Szántó János professzor közreműködésével azt az ingyenesen hívható telefonszámot, ahol a páciens minden segítséget megkap, hogy tisztában legyen az előtte álló feladatokkal.

Ingyenesen hívható Zöld szám: 06 80/296-800

További részletek: http://www.orvosikozpont.hu/onkologiai-tanacsadas-betegvezetes/

Forrás: