Elkerülhető lenne a méhnyakrák

Csak kevesen járnak a lakosságból rendszeres rákszűrésre, pedig a megelőzés ezen formájával sokkal többet lehet tenni a rák ellen.

Félidőhöz érkezett a Magyar Rákellenes Liga 2005-ben életre hívott Nemzeti Rákellenes Programja, melynek fő célkitűzése, hogy tíz év alatt tíz százalékkal csökkenjen a rákos betegségben szenvedők halálozási aránya.

?Előre meghatározni azonban nem tudjuk a tízéves ciklus alatt bekövetkezett haláleseteket, hiszen ezt a 10 százalékot olyan számítások alapján állítottuk fel, melyben a megelőzésekkel csökkentett a rákos sejtek burjánzása? ? magyarázta Dr. Szilágyi István, az Országos Onkológiai Intézet Szervezési és Módszertani Osztályának főorvosa.5361Megelőzésre a következő példát mondta: ?a legtöbb esetben elkerülhető lenne a nőknél gyakori méhnyak-rák is fiatalkori védőoltással, és ezzel a betegségben szenvedők száma rövid időn belül évente 400 fő alá csökkenne?.

Rendszeres rákszűrésre azonban a lakosságnak nagyon csekély hányada jár. Pedig ?a megelőzésért elsősorban maga az érintett tehet rendszeres szűrővizsgálatokkal és megfelelő életvitellel? – nyilatkozta a Medipress-nek Prof. Dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke a kerekasztal beszélgetést követően.

Hozzátette: ?az emberekben tudatosítani kell, hogy nem kizárólag elszenvedőik lehetnek a rákos betegségnek, hanem aktív részesei is a megelőzésben, illetve a daganat korai észlelésében?. Ahogy fogalmazott, ?az egészségügy célja, hogy a daganatos betegségeket még csírájában elfojtsa a fiatal lakosság körében, és a kezelt betegek minél tovább köztünk maradjanak.?

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.