Csontvelő-átültetés gyógyított meg két beteget

Csontvelő-átültetés gyógyított meg két ausztrál beteget a rákból és az AIDS-ből – hangzott el Sydneyben egy konferencián, amely néhány órával előzte meg a melbourne-i AIDS-világkongresszus megnyitóját.

A két beteget a sydneyi St. Vincent kórházban kezelték. Az egyik beteg Hodgkin-limfómában szenvedett, és 2010-ben kapott csontvelő átültetést. Donorja olyan ember volt, aki genetikai védelemmel rendelkezik a HIV-vel szemben. A második páciens akut leukémiája gyógyítására kapott csontvelőt 2011-ben, és szintén megszabadult a HIV-től, bár a donornak nem volt semmilyen ismert genetikai immunvédelme. Óvatosságból mindkét betegnél folytatták az antiretrovirális terápiát.

aids

A St. Vincent kórház hematológiai és csontvelő-transzplantációs osztályának igazgatója, Sam Milliken vezette kutatócsoport úgy véli: az őssejt-átültetésnek egyre nagyobb szerepe lesz a HIV kezelésében. “Fontos megjegyezni, hogy ebben a fázisban a kezelés ilyen módja túl veszélyes a csak HIV-fertőzött betegek számára, ám a jövőben ott a lehetőség, hogy a vírus ellen hatásosan használjuk a transzplantációt” – hangsúlyozta Milliken a sydneyi konferencián.

A világon eddig egy pácienst gyógyítottak ki csontvelő-átültetéssel a szerzett immunhiányos betegségből, vagyis az AIDS-ből, 2007-2008-ban Berlinben. (MTI)

Forrás: