Brokkoli tormával vagy wasabival

Kutatók szerint, ha tormával vagy wasabival ízesítjük a brokkolit, kiemeljük annak rákmegelőző hatását.

Ha könnyű párolás helyett túlfőzzük a brokkolit, csökkentjük a szervezetünkre gyakorolt jótékony hatását, ám ezt ellensúlyozhatjuk azzal, ha tormát vagy a wasabi nevű japán fűszert tesszük hozzá, mivel mindkettő tartalmazza a mirozináz nevű enzimet. Elizabeth Jeffery, az Illinoisi Egyetem táplálkozástudományi szakértője szerint ez azzal magyarázható, hogy a növény felszívja a fűszerek hasznos alkotóelemeit. „Fűszerezzük meg minél jobban brokkolinkat tormával, wasabival vagy mustárral.” – ajánlja.

A kísérlet során friss brokkolit és az ebből készült port fogyasztották el az alanyok, a szakértők pedig 30 perc elteltével megvizsgálták, mennyi volt megtalálható az étel összetevőiből a vérükben. A porrá őrölt zöldség nem tartalmazza ugyan a mirozináz nevű enzimet, ám található benne szulforafán, ami a rákellenes küzdelem egyik fontos összetevője. Ha együtt fogyasztották a friss és az őrölt brokkolit, az előbbi juttatott mirozinázt is a porba. A felsoroltak mellett még a káposzta és a vízitorma is hasonló hatást válthat ki.

9bnxv9uc

A British Journal of Nutrition című folyóiratban megjelent tanulmány szerzője, Jenna Cramer kiemelte, hogy a vizeletvizsgálat eredménye összecsengett a vértesztével. „Ezzel bebizonyosodott, hogy még a túlfőzött brokkoliba is vissza lehet csempészni a fontos enzimeket. – magyarázta. „Ezért is fontos a mirozinázt tartalmazó ételek fogyasztása, hiszen segíti a lágyékban a szulforafán felszabadulását, így jót tesz az emésztésnek. A felszívódás olyan gyorsan végbemegy, hogy már 30 perc múlva észlelhető.” – tette hozzá Jeffrey.

A szakemberek azt javasolják, hetente három-öt alkalommal fogyasszunk brokkolit, így érvényesül ugyanis a legjobban a zöldség rákmegelőző hatása. „Fűszerezzük azonban meg jól, így az is szeretni fogja, aki egyébként nem nagy rajongója. Én a szendvicsembe szoktam tenni, vagy a pizzám tetejére, miután kivettem a sütőből.” – tette hozzá Cramer.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.