A rák Európában

Mintegy 1,3 millió ember hal meg idén Európában daganatos betegségben. A rák miatti halálozási arányok csökkenőben vannak.

A javuló trend alól egyetlen kivétel a nőknél tüdőrák, az országok közül pedig Nagy-Britannia. A halálozási esetszámok azonban vélhetően hasonlóak maradnak a négy évvel ezelőttihez, mert a népesség növekszik és egyúttal öregszik is. A fejlett országokban csökken a rák miatti halálozási arány a célzott gyógyszerek, valamint a hatékonyabb szűrőprogramok terjedésével. Utóbbiak segítségével jóval több daganat fedezhető fel kezdeti stádiumban, mielőtt átterjedne a test más részeire.

Az olaszországi Milánói Egyetem munkatársai Carlo La Vecchia vezetésével a 2012-es évre is előrejelzést kívánnak majd adni, mert a rákos halálozások számának alakulása segíti az országokat, hogy az erre szánt egészségügyi forrásokat optimálisan osszák el. A csoport az idei évre várható halálozási arányok jóslására egy matematikai modellt alkalmazott.

shutterstock_125156771

Vizsgálódásukba a 27 európai uniós országot vették bele, ezen belül részletesebben elemezték Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Spanyolország és Nagy-Britannia adatait. Az Annals of Oncology című szakfolyóiratban közzétett eredmények szerint 2011-ben az Európai Unió országaiban összesen 1 281 466 rák miatti haláleset várható.

Összehasonlításként: 2007-ben ez a szám 1 256 001 volt. Százezer lakosra vetítve ezek a számok 2007-ben 153,8 halálesetet jelentettek, míg 2011-ben 142,8-et a férfiak esetében, a nőknél pedig négy éve 90,7 százezreléket, idén pedig 85,3-et. A férfiaknál 7 százalékos, a nőknél pedig hat százalékos csökkenést jelent mindez.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.