Tombol a nyár – Vigyázzon a lábára!

A nyár, a papucs és a szandál szezon a szép lábak időszaka. Ilyenkor igyekszünk fokozottan odafigyelni lábunkra. Csinos lábbeli, pedikűr, körömlakk, körömdíszek… Rengeteg figyelmet fordítunk a külsőségekre. De vajon elegendő mindez? Sajnos a nyár, a strandszezon, a nyitott lábbelik, a kosz és a por a cukorbetegek nagy ellenségei. Márpedig Magyarországon jelenleg körülbelül 800 000 regisztrált diabéteszes él és ugyanennyi lehet a fel nem ismert betegek száma.

A 2-es típusú diabétesz megjelenésének nincsenek különleges, hirtelen feltűnő jelei. Éveken keresztül fennállhat anélkül, hogy diagnosztizálnák. Előfordulhat az is, hogy csak a súlyos szövődmények alapján veszik észre, több mint egy évtizeddel kialakulása után” – mondja Dr. Szolnoki Nikolett, a Hiperbár Centrum orvosigazgatója.

 A 2-es típusú diabéteszt időskori cukorbetegségnek is szokták hívni, mert általában 40 éves kor fölött jelenik meg, de sajnos a kór már nem csak az időseket érinti. Egyre több fiatal kénytelen szembenézni a cukorbetegség következményeivel és együtt élni vele. Érdemes tehát évről-évre elvégezni egy-egy laborvizsgálatot, amely segít vércukorszintünk ellenőrzésében, és gyanú esetén újabb vizsgálatokkal megerősíteni, illetve kizárni a betegség jelenlégét.

A cukorbetegség kapcsán rengeteg szó esik a helyes táplálkozásról, a mozgásról, a gyógyszeres kezelésről, de sajnos jóval kevesebb figyelmet kapnak a lábra leselkedő veszélyek. Márpedig az úgynevezett „cukorbeteg láb” minden nyolcadik beteget érint.

A cukorbetegek láb több tényező együttállásaként alakul ki: egyrészt a betegség következtében a bőr szárazzá, fertőzésre hajlamossá válik, másrészt az ízületek gyengülése miatt, a láb eldeformálódik és a talp egyes részein a normálisnál jóval nagyobb nyomás jön létre. Mindezek mellett a cukorbetegség jelentősen felgyorsítja az érelmeszesedés folyamatát, így a beteg erek nem tudják ellátni feladatukat, a rossz vérkeringés következtében pedig a beteg nem érzi az esetleges sérüléseket. Egy begyűrődött zokni, egy új cipő vagy egy tengerparti kagyló egyaránt könnyen felsértheti. Itt pedig egy ördögi kör veszi kezdetét, hiszen a cukorbeteg lábon a sebek nagyon könnyen kialakulnak, viszont sajnos annál nehezebben gyógyulnak” – mondja Dr. Szolnoki Nikolett.

A nyár ilyen szempontból fokozottan veszélyes időszak a cukorbetegek számára. „A betegek nagy része tisztában van a rá leselkedő veszélyekkel, mégsem veszi elég komolyan, mert azt hiszi, hogy ez vele nem történhet meg, vagy nem gondolja, hogy egy karcolás valóban komoly problémákat okozhat a későbbiekben” – teszi hozzá Dr. Szolnoki Nikolett.

A cukorbetegeknek pedig kiemelt figyelmet kell fordítaniuk lábhigiéniára, ami nyáron nem kis feladat! „A mezítlábazást, a láb napoztatását, a forró fürdőket célszerű kerülni. Ajánlott a zárt orrú papucs vagy szandál, de mindenképp kényelmes lábbeli viselése, ami sehol nem nyom. A napi lábmosás után célszerű a lábat tüzetesen átvizsgálni, és ha bármi kisebb sérülést felfedezünk, azt megfelelően fertőtleníteni, kezelni. A sérülések gyógyulására fokozottan figyeljünk oda, és ha úgy érezzük, hogy a seb nem gyógyul megfelelően, vagy esetleg nő, azonnal forduljunk orvoshoz” – mondja Dr. Szolnoki Nikolett.

A hiperbár centrumban két különleges eszközzel is vizsgáljuk a cukorbeteg lábat. A szöveti oxigénszintmérő és a lézerdoppler együttes eredménye nemcsak a láb általános állapotát adja meg, de információval szolgál annak vérellátásáról és a vér oxigénszállító képességéről. Ezek együtt pedig megmutatják azt, hogy egy esetleges sérülés esetén mekkora esély van a gyógyulásra” – mondja Dr. Szolnoki Nikolett.

„Sajnos nem megfelelő kezelés esetén a diabéteszesek esetében a legapróbb sérülések is könnyen elfertőződhetnek, és könnyen kialakulhat minden cukorbeteg rémálma, a lábszárfekély. Ilyenkor nyújthat hathatós segítséget a hiperbár oxigénterápia, amelynek köszönhetően a láb olyan területein is beindul a vérkeringés, ahol előtte rossz volt, vagy esetleg teljesen meg is szűnt. Így a nehezen gyógyuló sebek látványos gyógyulásnak indulhatnak, amit csak tovább javít az oxigén direkt baktériumölő hatása” – mondja Dr. Szolnoki Nikolett.

Forrás: https://napidoktor.hu/index